Az eddig ezen a blogon bemutatott régi bútorainknak szerencséje volt abban, hogy a padláson vészeltek át több évtizedet. A Singer varrógépünk, mely a 60-as években ment tönkre sajnos mostoha sorsra jutott. Anyósom emlékei szerint még az ötvenes években használták a csónakos Singer varrógépet, aztán a 60-as években megmakacsolta magát és nem volt hajlandó öltéseket végezni. A családi emlékezet szerint hívtak hozzá műszerészt, aki azt mondta, hogy a javítása többe kerülne, mint egy új varrógép, így került szegény Singer az alagsorba a kazánházba. A kazánházban télen száraz van, de sajnos az alagsori helyiség sajnos nyáron nagyon párás, sajnos így ment még jobban tönkre ez a varrógép. Amikor megláttam úgy éreztem, hogy ez a varrógép többet érdemel. Gyártási számot nem találtam a gépen, de a működési mechanizmusa alapján látszott, hogy a Singer varrógép kezdeteiből talán még  XIX. századból származik. Nem is tudták, hogy déd vagy ükszülők vásárolták-e, ez már ember emlékezet óta a családban volt. Egy ilyen családi ereklye csak jobb sorsra érdemes. A varrógépet ráadásul már a faluból többen kinézték és szerették volna jelképes összegért, vagy anélkül  elvinni, hogy ne legyen porfogó. 2009 januárjában aztán gondoltam egyet és a varrógépet fellelt állapotában  felhoztam Budapestre, gondoltam előbb-utóbb restauráltatom és jó lesz pipereasztalnak. Hívtam is hozzá bútorrestaurátorokat, mondtak is a restaurálására árakat, a legolcsóbb 30 ezer forintot, a legdrágább 120 ezer forintot mondott. Meg is egyeztem a legolcsóbb bútorrestaurátorral, akinek láttam referenciamunkáját a szomszéd utcában, tényleg szépen dolgozik, csak éppen ígéretét megszegve nem jött a varrógépért, és a végén el is tűnt. Közben én belejöttem az öntöttvas restaurálásba, lásd az antik mérlegeimet, aztán gondoltam egyet hogy legalább az öntöttvas lábát restaurálom. Napokig rozsdátlanítottam a vázat, fúrógépre szerlt drótkoronggal és drótkefével. Aztán a kapott egy R55-ös kezelést és utána matt fekete festékkel az egészet lefújtam. Azokat a részeket, melyek eredetileg is aranyozva voltak, ismét learanyoztam. Az intarziás asztallap egy még meg nem valósított álom, sajnos a mi asztallapunk olyannyira tönkrement, hogy menthetetlen, emiatt kerestem a varrógépünkhöz egy korban hozzáillő donort. Találtam is egy donort, szerencsére 8 ezer forintért meg tudtam venni. A donorral egy kissé befürödtem, mert a fénykép és a valóság egy kicsit mást mutatott. Kiderült, hogy az OnLine piactéren levő fotó 2007-ben készült és azóta egy fűtetlen fészerben raboskodott szegény. Közben eljött feleségem születésnapja, tovább nem tudtam várni, így egy egyszerű IKEA IVAR íróasztal lapot kapott, melyet lányom szerencsére már kinőtt. Most van egy ideiglenesen összerakott pipereasztalunk, mely már fél éve szolgál a hálószobánkban.