Mindkettő állítás igaz. Egyik állítás sem igaz.

Elsőként a cellaházakat említem. Negyed évszázada, hogy a romló állapotú műemlék-együttesért összefogott Komárom Esztergom Megye. A megyei műemlék-felügyelőségnek pénze akkor sem volt sok, ezért a megye szocialista nagyvállalataival egyezséget kötöttek a felújításra és hasznosításra. Mind a 18 cellaházat a műemléki szempontokat figyelembe véve felújították. Minden nagyobb támogató vállalat a műemlék-együttesből kapott egy kis tulajdonrészt használatra. Így lett használója mindegyik kis cellaháznak egy-egy vállalat. Kettő cellaház maradt „állami tulajdon”, az egyikben presszó, a másikban a múzeum működött. A többi cellaház az adakozó vállaltok vendégházaiként működött, illetve még működik.

Minden egyes cellaház eredetileg egyforma volt, és egyetlen lakója volt a némasági fogadalmat gyakorló szerzetes. Cellaháznak mondjuk, pedig 80 négyzetméteres a ház és hozzá tartozott  80négyzetméter kert is. Ma több négytagú család kisebb lakásban él. Arról nem is beszélek, hogy eredetileg minden cellaház alatt pince volt, és a padlást is használták gyógynövények szárítására, tárolására.

Az egyik cellaház múzeum, melyet megpróbáltak hasonlóan berendezni, mint a szerzetesek idejében. Végeredményben sikerült is meg nem is, mert a házban és kertben nagyon érezni a 300 évvel ezelőtti hangulatot, de valahogy mégis hiányzik a teljesség, mert nincs pince, az eredeti ételbeadó forgóablak hiányzik, stb. Van múzeumvető, aki élvezetesen és lelkesen mesél. Újratelepítették a fűszerkertet, és a házak közötti terület is levendulásokat és virágágyásokat kapott.

Megkapó kis remeteházak. Én nagyon el tudnám képzelni magam ebben a környezetben remetének. Nem beszélhetnék ugyan senkivel, de legalább hozzám sem szólna senki.

Majkról egyelőre ennyit, meg néhány képet a remetelakokról.  – A majki látogatás élménybeszámoló majd folytatódik.

 

Képek : A remetelak belülről, és kívülről (van amelyik kép még a korábbi kiránduláson készült)