A mi társasházunk belső udvara egykor sárga téglával volt búrkolva. Az idősebb lakók egyszerűen azt mondták rá, hogy IKV sárga udvarunk van. Az egykori Ingatlankezelő Vállalat által kezelt bérházak zömében ilyen burkolat volt, innét kapta a nevét. Ugyanakkor tudom, hogy az IKV előtti időben is ilyen burkolóanyaggal voltak búrkolva a bérházak udvarai, de még az utcák is. Én még Újpesten a 90-es években mentem is sárga kerámiaburkolatú utcán.  A keramitsárga burkolat története érdekes:

Az 1891-ben alakult budapesti Magyar Kerámia(i)gyár Rt. főtevékenységként színes kültéri burkolólapokat gyártott. Eladásainak növelése érdekében kivitelezést is vállalt, a módszereket pedig folyamatosan tökéletesítette. 1903-ra tehetséges szakembergárdája révén sikerült olyan új útburkolati eljárást kidolgoznia, mely lényegesen időtállóbbá és esztétikusabbá tette az utcák, terek keramitburkolatát – mindezt a korábbinál jóval olcsóbban. A szabadalom birtokában lévő társaságot a századelőn megbízások tömegével halmozták el: nemcsak a főváros, hanem az ország legjelentősebb nagyvárosainak belvárosi úthálózatát és tereit is rövid idő alatt megszépítette. A keramit időállónak bizonyult. Nagy szilárdsága, tartóssága és kellemesnek ható kinézete miatt nem csak utcák felülete készült belőle, hanem kapubejárók, műhelycsarnokok burkolására is használták. Esős időben síkossága miatt nagyon balesetveszélyes volt, ezért az elmúlt ötven év folyamán Magyarországon mindenütt biztonságosabb burkolóanyaggal váltották fel. (Az utolsó, századelőn készült fővárosi sárga keramitfelülettel borított újpesti utcarészt 2005 őszén szedték fel.) Információ innét:
 
Én azért manapság is sok helyen látok keramit burkolatot. Az első képen még látható, hogy a „PATENT” felirat is látható a téglán, valószínű, hogy ez még a múlt század elején kerülhetett, lefektetésre, amikor jelezték, hogy ez szabadalmaztatott termék. Az első két képet az Andrássy úton az egyik bérpalotához menő járdáról készítettem. A többiek a Heinrich udvarban készültek az üllői úton. A Heinrich udvarban volt az ország talán legnagyobb vasáru kereskedése, azaz rengeteg súlyos teherautó fordult meg rajta, ahhoz képest sok helyen még mindig jól tartja magát ez a burkolókő.
 
Szerző: MULTMENTO  2012.03.01. 01:31 komment

Címkék: épület emléktábla kerámia

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr314227320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2012.03.01. 08:09:31

Ez kedves emlék. Köszönöm. :-) Mindig nagyon szerettem a sárga keramit kockákat is, de a fekete macskakövet is. Mindkettő időt álló, tartós útburkolat ami bőven túléli az embert. Persze esőben jobban csúszik mint az aszfalt és az autók is jobban zötyögnek rajta, de attól még szerintem érdemes megőrizni. Anno(kivándorlás előtt) én Kőbányán éltem. Ott is nagyon sok helyen voltak még ezzel burkolva az utcák és sokáig igyekeztek is megőrizni ezt a burkolatot. De manapság...nem tudom megvan e még...

futótűz 2012.03.01. 15:33:26

Az az igazság,hogy nincs időm kutakodni a neten és elképzelhető,hogy pontatlanságot írok,de én úgy tudom,hogy a Zsolnayak is gyártottak sárga "keramitkockát." Elég régen (?) egész úttestek volta azzal burkolva, későbbiekben már csak az úttest vagy a járdák szegélye.(Pécsett) Végül már az sem. Tán' régebben írtam,hogy kegyeleti okokból" egy db.-ot sikerült hazacipelnem és megmentenem. Amit még megtudtam, bár ki tudja igaz-e ?- állítólag a sózást jól bírták !

futótűz 2012.03.01. 15:39:00

Ha sok szó nincs is benne a keramitkockáról
nol.hu/kult/20110525-a_tulelo_utazolada

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2012.03.01. 18:16:57

Nekem meg a régi jó kis keramitkockákról az jut eszembe, hogy Pécsett ez a sok újonnan lerakott kínai milyen ronda, néhol meg milyen szörnyű (pl.48-as tér) Olyan "egyentér" számomra minden, ami így néz ki, mindegy, hogy Rómában, vagy Berlinben van-e. Semmi egyéni nincs bennük. Én nem szeretem. A régit - lehet persze, hogy balesetveszélyesebb volt, meg csorba, meg tudomisén, - szóval a régi jakabhegyi vörös homokkőből készültet, az bezzeg szerettem....,

MULTMENTO 2012.03.02. 09:18:54

@futótűz: Zsolnay keramittéglát már láttam, gondolom kockában is készítették. A Magyar kerámia története szerint a keramit szabadalmat Magyarszágon a budapesti Drasche gyár jegyeztette be elsőként. Én láttam már Váci téglagyári jelzéssel is keramitot. Keramit lapokat én is tettem el emlékbe, sőt vettem már ki sittes konténerből is. Komoly terveim vannak velük, csak időm lenne több.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.02.20. 09:42:42

Az épület szomszédságában is van egy Heinrich-ház:

lasdbudapestet.blogspot.hu/2013/02/lonyay-utca-17.html

És ha már keramit, idegűzöm a magamét is ebben a témában:

bpxv.blog.hu/2013/02/13/sarga_keramit_burkolat_pestujhely_gergo_utca

mertezműanyag (törölt) 2017.03.04. 12:32:19

szia! ha olvasod még a hozzászólásokat, szeretnék tanácsot kérni! 20m2-re fedett kiülőmbe szeretnék letenni keramit kockát. Férjem milleneumi időkben épített szülőházából való, ahonnan kidobták ezt a gyönyörű 15*15ös négyosztatú burkolatot. van javaslatod esetleg? homokágyba? kavicságyra? hogyan? térkövet már raktunk le többször is, de az teljesen más anyagminőség...

MULTMENTO 2017.03.04. 22:02:50

@mertezműanyag: Itt Budapesten láttam ezeket a sárga keramitokat homokágyba tenni, ugyanúgy, mint a betonkockákat. Amennyiben csak jártok rajta biztosan sokáig ki fog tartani...
süti beállítások módosítása