Már a hazafelé jövet is több irigyem akadt, amikor megláttak az ablakkerettel a kezemben. Ahonnét hoztam ott a munkás épp be akarta dobni a sittes konténerbe. Az Oktogon tér egyik házából való. A munkások szerint egy ügyvédi iroda átalakításakor vált fölöslegessé, és építési hulladékká ez az ablak. Én természetesen udvariasan elkértem.  A munkás még egy kicsit le is porolta mielőtt átadta. Ő úgy érzem többnek értékelte, mint megbízója. Úgy gondolom nálamnál jobb kezekbe nem kerülhetett, mert én már a kezdetekkor elhatároztam, hogy ebből én dísztárgyat csinálok.

Le is szereltem a nekem fölösleges vasalásokat, és az egyik oldaláról leszedtem a több mint száz év alatt felhordott festékrétegeket. Nem sokat gondolkodtam a leszedés módján, mert csak csiszolni nem lehetett a sok mart díszítés és sarok miatt. A kromofágos lemaratás mellett döntöttem. A felmart festékréteget a nagyobb síkfelületnél alkalmazott spakli helyett, egy bolhapiaci szerzeményemmel a serfelőkéssel tisztítottam le. Nem egy mindennapi eszköz ez, sok olvasóm nem is ismeri. Nevezik egyesek tímárkésnek is, mert eredetileg a tímárok használták a bőrök kikészítésénél. Nagyon hasonlít a vadászok nyúzókéséhez is, amelyiket az elejtett állatok bőrének leszedéséhez használnak.

Nálam nagyon bevált, és miután lejött minden festékréteg még egyszer kézzel lecsiszoltam a natúr fáig. Utána kapott egy cseresznye színű fapác kezelést, és egy vizes bázisú vékony lazúrt.

Az alapos üvegtisztítás után korabeli képeslapokat válogattam az ablak üvegei alá. Fekete kartonra rögzítettem a képeslapokat „BLU TACK” ragasztóval, mert szerintem így nem károsodik a képeslapok hátoldala sem.

Az íróasztalom fölött egy hatalmas üres falfelület volt. Ide képzeltem a felújított és képkeretnek átalakított szecessziós ablakot.

A felerősítés után szerintem hangulatos kis dolgozósarok alakult ki. Ezt a posztot is a szecessziós ablak alatt írom.