Ez a történet 35 évvel ezelőtt kezdődött. Apámmal gombázni mentünk a Komló melletti birkalegelőre. Visszafelé a sturc (meddőhányó) mellett jöttünk el. Apám a meddőhányóra kihordott sok kő tetején meglátott egy faládát.
De jó kis láda ez, hazavisszük. – Mondta, és hazavittük a gombaterméssel együtt.
Ezt a ládát aztán semmire sem használta apám. Csak porosodott a szerszámos műhelyében. Nekem is akkor jutott eszembe, hogy ez a láda a sturcról származik, amikor apám hagyatéka között rendezgettem. Hogy miért őrizte meg ezt a ládát 35 éven keresztül, úgy hogy semmire sem használta? Már azon gondolkodtam, hogy a lomtalanításkor a ház elé kiteszem. Ugyanakkor valami azt súgta, hogy ne dobjam ki.
Nemrég barátomnál voltam, aki hasonló cipőben járt. Apja műhelyét számolta fel, ahol sok-sok kacat között láttam meg ezt a műhelylámpa maradékot.
Nekem ez tetszik. El tudnám képzelni olvasólámpának a hétvégi telken. – mondtam. Barátom erre odaadta nekem ezt e szerelőlámpa vázat a születésnapomra.
Ezek után a ládának és a lámpának sem kellett sokat várni, hogy megújuljon. A ládát alaposan letisztítottam. A fölösleges szögeket kihúztam. Ahol nem volt felirat rajta azt lecsiszoltam. Az egész ládát favédő szerrel kezeltem, majd selyemfényű falazúrral kentem le. Végül az egyik oldalára műanyag talpakat csavaroztam, hogy még véletlenül se sértse fel a padlásszobánk padlóját.
A lámpa vázát drótkefével tisztítottam, és RO55-el passziváltam. A lámpa vázát lámpazöldre fújtam. Miután készen lettem és minden megszáradt, íme, a kész éjjeliszekrény, a hétvégi házunk tetőterében. Amennyi időt és pénzt a felújítására költöttem, vehettem volna új éjjeliszekrényt, és lámpát is. Én így szeretem, mert ennek az éjjeliszekrénynek múltja van, és az én kezem munkája. Pont abba a szobába való, ami eredetileg a présház szénapadlása volt.
