Piros padokat mentem fényképezni a Városligetbe.  Az Internet előtti világban ezeket az asztalos piros padokat ritkán lehetett üresen látni. Az ilyen asztalos padokat a ligeti sakkorzók használták előszeretettel. Amikor fotóztam, akkor tűnt fel, hogy a padok mögött számomra új és ismeretlen emlékmű együttes van. Ahn Eak Tai emlékműve. Az emlékmű előtt kitaposott fű, ezek szerint többen látogatják.

Eak_tai1.JPG

Eak_tai2.JPG

A zeneszerzőről: „Ahn Eak Tai 1938-41 között Budapesten élt, 1939-től két évig a Zeneakadémia hallgatója volt. Zeneszerzést Kodály Zoltántól tanult, akit egyik mesterének említenek. A magyar állam ösztöndíjasa volt, a híres Eötvös Collegiumban lakott, ezt a lehetőséget csak a nagyon tehetséges diákok kapták meg. A hazai zenei élet más kiválóságai is felfigyeltek rá, így Bartók Béla és Dohnányi Ernő. Velük már első budapesti útja alkalmával találkozott 1936-ban, amikor meghívást kapott, hogy vezényelje a Rádió Szimfonikus Zenekart. A második világháború előtt később is többször járt Magyarországon, vendégkarmesterként saját műveit is játszotta, többször a Rádió Szimfonikus Zenekar élén.

Eak_tai3.JPG

Eak_tai4.JPG

Ahn Eak Tai leghíresebb műve a Koreai Fantázia, mely nagyzenekaros, nagykórusos, koreai népzenei motívumokat is tartalmazó szimfonikus mű. A Koreai Fantázia befejező részébe a művész beépítette az Aegukga-t, a koreai himnusz zenéjét.  Ebben szinte kitör a koreai nép szabadságvágya, hazaszeretete és hite, mely túlvezet a tragikus történelmi múlton.

Eak_tai5.JPG

Eak_tai6.JPG

Ahn vezényelte a világ vezető zenekarait. Így többször a Bécsi, a Berlini Filharmonikusokat, de vezényelt Rómában, Madridban, Londonban, Barcelonában és Dublinban; Európán kívül az Egyesült Államokban is, több zenekar élén. Ekkor saját művei is műsoron voltak. 1946-ban alapította meg a Mallorca Szimfonikus Zenekart, melynek haláig vezető karnagya volt. A Szöuli Filharmonikusoknak 1955-ben lett karmestere. Sírja Szöul Nemzeti Sírkertjében van.”  Forrás:

http://budapest.hu/Lapok/Felavatt%C3%A1k-Ahn-Eak-Tai-szobr%C3%A1t-a-V%C3%A1rosligetben.aspx

Az emlékműavatásról egy videó:

 

Szerző: MULTMENTO  2014.08.09. 06:49 komment

Címkék: fa virág fém emléktábla

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr736547655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2014.08.09. 16:56:08

Lehet, hogy nálam van valami baj, mert csak ámulok értetlenül...
3 évet élt Magyarországon. És szobrot kapott. És koreai.
Vajon hány olyan magyar van, aki itt élte le az életét, alkotott, küzdött, tudomisén mitcsinált a hazájáért - és neve a feledés homályába vész...
Már sose fogom én ezt az országot megérteni. Nyilván mert sosem fogok tudni a kártyák mögé látni...

MULTMENTO 2014.08.09. 17:43:38

@aranyosfodorka: Nem vagy egyedül a gondolataiddal. Én is meglepődtem, hogy milyen szép kis díszkeret, és emlékmű együttest kapott. Már többször láttam előtte - koreainak látszó -, turista csoportot. Eddig, akinek említettem, hogy kiről készítettem a mai posztom, senki sem ismerte.
süti beállítások módosítása