Jutott eszembe a cím, amikor a Szent István Egyetem Ybl Miklós építéstudományi karának Thököly úti épületeiről kerestem információkat a kar honlapján. (http://www.ymmf.hu/?q=hu ) Az épületeket még augusztusi sétám alatt fényképeztem le az egyetem Thököly úti épületeit, gondolva arra, hogy mindjárt itt az iskolakezdés. Miért ne kezdjük egy több, mint száz éves iskolaépület bemutatásával? Az épület és a benne működő iskola története a net segítségével kideríthető.

ybl1.JPGA 19. század utolsó harmadában az ipari fejlődéssel egy időben megindult Magyarországon az az urbanizációs folyamat, mely az építőipar soha nem látott fellendülését eredményezte. Az országban képzett építőipari szakemberekre volt szükség. Kezdetben idegenekből, főleg németekből álló szakgárdák vezették a magyarországi építkezéseket, később azonban Eötvös József és Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterek munkássága nyomán megalakult 1879. december 7-én a Középipartanoda, építészeti, gépészeti és vegyészeti szakcsoporttal. Az építészeti szakosztály építőmestereket, pallérokat és önálló munkára képes szakembereket képzett. Az intézmény rövid idő alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és 1898-ban a Középipartanodából kivált a Budapesti Magyar Királyi Állami Felső(építő) Ipariskola. 1901-ben költözött a Thököly útra, a mai törzsépületbe az intézmény. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Istv%C3%A1n_Egyetem_Ybl_Mikl%C3%B3s_%C3%89p%C3%ADt%C3%A9studom%C3%A1nyi_Kar

ybl2.JPGAz épületről röviden: 1901. júliusában költözött - az 1879-től 1898-ig, a mai budapesti József körút és Népszínház utca sarkán álló úgynevezett Technológia épületében, majd a hetedik kerületi Damjanich utca 28/B. sz.alatti gróf Majláth-féle bérházban működő - Budapesti Magyar Királyi Állami Felső Építő Ipariskola - a Thököly út 74. szám alá. Tehát 100 éve ugyanabban az épületben ugyanazt az építéstudományt oktatják!

A báró Szterényi József kereskedelemügyi m. kir. miniszter, az iparoktatás szakszerű megalapítója által alapított intézet a fővárostól kapott telekre épült, az építés tervezését és művezetését Kolbenheyer Gyula kir. tanácsos, építész építőmester - az akkori iskola első igazgatója  - és H.Gaál Adorján okl. építész intézeti tanár, az ellenőrzést Reischl Ferenc kir. mérnök, a felülvizsgálatot nagybaconi Keresztes István műszaki tanácsos végezték. Az építést Benedek Béla építész-építőmester foganatosította. Forrás: http://epiteszforum.hu/100-eves-a-thokoly-uti-tanulmanyi-epulet-centenariumi-unnepsegybl3.JPG

Nekem nagyon tetszenek ezek a régi előző századfordulón épített középületek. Látszik rajtuk az igényesség, és a gondosság. Nem véletlen, hogy ma is eredeti funkciójában működik.

ybl4.JPG

Az egyetem szemközti épületének udvarán fedeztem fel az udvar mögötti zöld padokat. Érdekes, hogy az egyik padot mennyire ferde ülőfelülettel építették meg. Vajon kinek az ötlete lehetett ilyen használhatatlanra megépíteni ezt a padot? Biztos valamiféle poénnak szánták. Csak én vagyok olyan, aki nem érti meg.  

ybl5.JPG

Szerző: MULTMENTO  2014.09.01. 06:42 2 komment

Címkék: épület sarokház

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr916609443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2014.09.02. 08:07:40

IMMMÁDOM a klinkertéglát ! (Remélem olvastál a titokzatos Mecsek-beli klinker útról ?!www.pecsma.hu/pecs-aktual/rejtelyes-mecseki-ut-pirogranitbol)
Nagyon szép, valóban újnak tűnő (legalábbis a fényképek alapján és kívülről) az épület.
A Pad ? Hát két eset lehetséges: Eltört a lába és nem volt "akarat" a helyreállítása. A másik: készakarva ilyen, bizonyítva, hogy aki magasabban ül, az is lecsúszhat. Ha ezt bizonyítja, akkor jó lenne, ha ebben az országban többen ellátogatnának ehhez a padhoz.

MULTMENTO 2014.09.02. 08:34:33

@aranyosfodorka: Köszönöm a PÉCSMA cikket, eddig nem olvastam róla. A pad szerintem is szándékosan lett ilyen. A magyarázatod nagyon tetszik :-) Nekem a vizsgázók jutnak eszembe, akik ötössel kezdenek, aztán örülnek, hogy épp a kettes szintet megütik. Így megy le a tudásszint egy vizsgán.
süti beállítások módosítása