Zsolnay Miklós oroszlánjai miatt mentem a Thököly út páros oldalán, és onnét szúrtam ki, hogy a túloldalon egy Zsinagóga bújik meg. Messziről láttam, hogy emléktábla is van az oldalán, így átmentem, hogy lefényképezzem. A zsinagóga történetéről az alább idézett Kardos Péter főrabbival készült 2011-es interjút ajánlom, amelyből kiderül, hogy miért is van emléktábla a ház falán.

„Kardos Péter főrabbi a hetvenes évek legelején került a Thököly úti zsinagógába. Ezt azonban egy olyan megrázó élmény előzte meg, amely a későbbi életét is meghatározta.

Nagyon meglepett a kerület vezetőinek döntése, váratlanul ért ez az elismerés – mondta a zuglói zsinagóga főrabbija a Zuglói Lapok-nak. Én ugyanis nem itt élek, ám a zsinagóga révén, immáron négy évtizede kötődöm Zuglóhoz.

Személyesen is követhettem 1967-ben a zuglói nyilas per minden borzalmát. Innen tudtam meg, hogy a nyilasok a zsinagógába hurcolták át kivégezni áldozataikat. Ezért első alkalommal nagyon meghatottan léptem a helyiségbe, a zuglói zsinagóga Magyarország egyik legnagyobb mártírhelye volt. A halottak emlékét azóta már az épület külső falán, illetve belül is egy-egy emléktábla őrzi, de mi nem gyertyákkal, koszorúkkal emlékezünk a halottakra, hanem azzal, hogy az egykori kivégzőhelyet élettel töltjük meg.

Zuglóban a háború előtt még öt zsinagóga működött. Ebből a háborút követően már csak három maradt. Amikor Kardos Péter főrabbi lett még működött a Szatmár utcai és a Jávorka Ádám utcai is, ám idővel ezekből kihaltak a hívek, így ma már csak a Thököly úti épületet használja a zuglói zsidó közösség.

Ez a zsinagóga a befogadó intézmények közé tartozik. A nagyobb ünnepeken mindig megtelik az épület és nem csak zsidó emberekkel, hanem olyanokkal is, akik vagy szimpatizálnak velünk, vagy csak a családtagjaikat kísérték el. Mi mindenkit tárt karokkal fogadunk.

Sajnos nem mindenki közeledik jó szándékkal a helyi zsidó közösséghez. Pár éve ismeretlenek (valószínűleg autóból) belőttek a zsinagóga ablakán. Az idei pészahot pedig néhány meggondolatlan fiatal zavarta meg.

Az elmúlt évtizedekben jók voltak a tapasztalataim, Zugló mindig toleráns volt velünk.

Ha már a nyilas perrel kezdtem, had utaljak rá, hogy nekünk mindig erőt adott az a tény, hogy a zsinagóga csak pár méterre helyezkedik el a híres Schlachta-háztól, amely nagyon sok zsidó embernek nyújtott menedéket a legszörnyűbb nyilas terror idején.„ Forrás: http://www.breuerpress.com/2011/11/03/kardos-peter-forabbi-az-uj-elet-foszerkesztoje-zuglo-diszpolgara-lett/

Az interjúban megemlítésre kerül a híres Schlacta ház. Természetesen erről a házról, és emléktábláiról is vannak fotóim, és hozzá tartozó ismertető.

„Slachta Margit (Kassa, 1884. szeptember 18. – Buffalo, USA, 1974. január 6.) szerzetes, feminista politikus, az első magyar női országgyűlési képviselő. Neve előfordul németes Schlachta Margit névformában is.

Vezetékneve lengyelül a lengyel nemesi osztály megnevezése (Szlachta), ami vélhetően nagyban hozzájárult ahhoz, hogy neve hol németes (Schlachta), hol magyaros (Slachta) kiejtés szerinti (át)írásban fordul elő. (később álnévként is ezért választotta a Nemes vezetéknevet)

Lengyel származású felvidéki nemesi családba született. Öt leánytestvére közül négyen élték meg a felnőttkort. Apja, Slachta Kálmán a Kassai Takarékpénztár vezérigazgatója volt, mikor az meggondolatlan üzletpolitikájának köszönhetően válságba került. Ekkor, 1908-ban apja több gyermekével együtt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba; Margit itthonmaradt. A felső leányiskolát szülővárosában, a tanítónőképzőt Kalocsán végezte. Németországi tanulmányútja után a győri polgári leányiskolában tanított 1906-1907 között, majd Budapesten a II. kerületi tanítónőképzőben. 1908-ban abbahagyta a tanítást, hogy a szociális munkának éljen. 1908 elején az Országos Katolikus Nővédő Egyesület Berlinbe küldte „munkásnőtitkári” tanfolyamra, ahonnan visszatérve már maga is egy nővédő szociális tanfolyam előadója lett. 1908. november 19-én az elsők között lépett be a Farkas Edith által alapított Szociális Missziótársulatba.

1915-ben szociális iskolát nyitott, majd 1915. március 25-től A Keresztény Nő című katolikus egyesületi lapot szerkesztette. 1918 márciusában a lap neve Magyar Nő-re változott, ami alcíme szerint A keresztény feminizmus lapja volt. Maga is cikkek sorozatát publikálta az újságban. A Keresztényszocialista Párt tagja volt, mikor az a Katolikus Néppárttal egyesülve 1918 februárjában létrehozta a Keresztényszociális Néppártot; az új pártnak szintén tagja lett, de 1918. október 28-tól már az általa szervezett Keresztény Női Tábor élén állt.

1920. február 26-án a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) vezetése a kiírt időközi választásra abszolút többséggel elfogadta a párt hivatalos jelöltjének, aminek tagja is lett.[1] 1920. március 25-én a főváros I. kerületében nemzetgyűlési képviselővé választották. Ő lett az első női képviselő Magyarország történetében. 1922. február 16-án véget ért a parlamenti ülésszak, s ezzel egyelőre az ő képviselői pályafutása is abbamaradt. A KNEP és az Országos Kisgazdapárt egyesüléséből ekkor létrejött Egységes Pártba már nem lépett be, inkább nőmozgalmával foglalkozott a továbbiakban. 1923-ban néhány társával együtt elhagyta a Szociális Missziótársulatot; és megalapították saját társulatukat, a Szociális Testvérek Társaságát.

1931-től a munkásnők szervezésén fáradozott. 1933-ban megalakította a Szentlélek Szövetséget, 1932-ben lapot is indított A Lélek Szava címmel, amelyben több írása is megjelent. 1937. november 3-án megnyitotta a Katolikus Női Szociális képző nevű szociális munkás-oktató intézetet. 1942-től az egész országban ún. világnézeti kurzusokat szervezett, hogy a keresztény értékrend közvetítésével ellensúlyozza a hitleri propagandát.

1940. november 8-án a Keresztény Női Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében. 1941 telén tiltakozott a kőrösmezei deportálás ellen. Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a „teljes zsidótlanítást”, Rómába utazott, hogy személyesen sürgesse XII. Pius pápát a cselekvésre. A testvérek Thököly úti rendházába bújtatta az üldözötteket, köztük Heltai Jenőt, Radnóti Miklós feleségét valamint Rusznyák Istvánt is.

Mozgalmát, a Keresztény Női Tábort 1944 júliusában a Sztójay-kormány betiltotta, ami az év végétől a Demokrata Néppárton (DNP) belül működött azonos néven tovább. A második világháborút követően a DNP-vel és a Polgári Demokrata Párttal (PDP) kötött hármas választási szövetség révén pártonkívüli jelöltként Slachta ismét nemzetgyűlési képviselő lett 1945-ben, ahol a parlament alakulásakor még csak ő és a választási szövetség listáján bejutott másik politikus, Szent-Iványi Sándor (a PDP elnöke) vagyis a 409 képviselőből mindössze ketten voltak csupán hivatalosan ellenzékiek, a kommunisták ténykedéseinek köszönhetően azonban az ellenzékiek száma hamar gyors növekedésnek indult.

Nőmozgalmát az 1947-es választásokra azonos néven önálló politikai párttá szervezte, melynek első (és egyetlen) elnöke lett. A nagymértékű csalások ellenére is a Keresztény Női Tábor négy mandátumot nyert. Kommunista nyomásra 1947. október 28-án elhangzott parlamenti felszólalását a külpolitikai érdekeket sértőnek minősítették és ezért hatvan napra kizárták az Országgyűlésből. Utolsó felszólalását 1948. június 16-án tartotta az egyházi iskolák államosítása ellen. Mikor ez megtörtént (a törvényt elfogadták) a kormánypárti képviselők elénekelték a Himnuszt, amit ő ülve hallgatott végig. Ezért a mentelmi bizottság kétszer hat hónapra kitiltotta és mentelmi jogát is felfüggesztette, ami magyarországi politikusi pályája végét is jelentette.”Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Slachta_Margit