A Thököly út felé járva mindig ezt a kék és rózsaszín házat csodálom meg. Van más hasonló nagyságú és állapotú ház is, de nekem mindig ezen állapodik meg a tekintetem. A pozsonyi kék templom jut mindig róla eszembe. Gondoltam, utánanézek, hogy hátha van közös alkotó, vagy tervező. Nem sok írást találtam a házról. A netet böngészve képet nagyon sokat találtam még róla. Jobbakat is, mint én készítettem. A belső udvar kovácsoltvas csodáit én nem is tudtam lefényképezni, így amit a posztban láttok belső képeket, azok a szecessziós magazinból átvettek.

szenes_haz1.JPG

A méltatlanul elfeledett építész ifj. Nagy István tervei alapján készült szecessziós lakóház, egyike a pesti legszebbek között. Kovácsoltvas és stukkódísz együttes harmóniája, változatos lépcsőház és udvar szerkezet. A Szenes-ház Budapest, XIV ker. Thököly út 46.

szenes_haz2.JPG

Leírás: lakóház, "Szenes-ház" (építtette Szenes Mór biztosítóintézeti főfelügyelő)

Tervező: ifj. Nagy István Építés éve: 1906

Forrás : http://www.szecessziosmagazin.com/kepcsarnok/puhatitusz-szeneshaz.php#

szenes_haz3.JPG

szenes_haz4.JPG 

Az építész ismert házai közül a Szenes-ház utcai homlokzatán a leghangsúlyosabb a Postatakarékpénztár épületének hatása. Az attikafal egybeolvad a pártázattal, és összekötő elemként kőrácsok jelennek meg azokon a részeken, ahol Lechner épületénél kerámia rácsok. Az oromzatok felé járva középen itt is nyílással áttörtek, azonban mögöttük zárt tér nyílik. Az attikába, úgy, mint a Dob utcai homlokzaton, rövid oszlopokat építettek be.

szenes_haz5.JPG

 

szenes_haz6.JPG

A csatorna ezen az épületen az utcai homlokzat mellett már az udvari homlokzaton is az attikafal mögé rejtett. A fűrészelt, faragott fa kialakítás utánzása itt az udvari folyosók pillérein jelenik meg. A pillérek közti pillangó formájú kovácsoltvas rács egyedi megoldás. A nyílásokat körbefolyó keretezés kiképzése a Postatakarékpénztár mennyezeti stukkószalagjaihoz hasonló. Forrás: http://gyujtemeny.imm.hu/virtualis-kiallitas/szenes-haz-budapest-thokoly-ut-46/672 

szenes_haz7.JPG

Szerző: MULTMENTO  2014.10.22. 06:17 3 komment

Címkék: épület sarokház szecessziós épületdíszek

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr546759159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2014.10.22. 09:27:49

Gyönyörű ! Imádom a szecessziót, s ez tényleg egy különösen szép ház ! Mennyi játékosság, fantázia ! És viszonylag még elviselhető állapotban is van - aminek örülni kell. Kár, hogy az első emeleti egyik lakó - félelmében - berácsozta ajtaját-ablakát...és hogy ezt megengedték neki....És ha meggondoljuk, hogy majdnem 110 éve áll - hát kalap le !

Bird 2014.10.22. 22:16:51

Idősebbek még emlékeznek a rádióból Buga doktorra. Nos ő is ebben a házban lakott. És egy egykori osztálytársam is, aki cipőipari technikumba járt és – csodák csodája – irodalomtörténész professzor lett.

gabardin 2014.10.23. 04:57:57

Nagyon szép ház! Én is mindig megcsodáltam, ha arra jártam, de azt nem is gondoltam volna, hogy belülről is ilyen gyönyörű. Hány hasonló kincs lehet?
süti beállítások módosítása