Itt van az év vége, és hamarosan sok SMS jön a telefonokra, és a sok elektronikus levél kering a neten, hogy Boldog Új Esztendőt kívánjunk egymásnak. Nemrég még a postások hordták az újévi üdvözleteket. Mára két kéményseprős képeslapot hoztam. Gyerekkoromban az új évhez hozzátartozott a kéményseprő látogatása, aki fali és kártya naptárakat hozott ajándékba. A család meg egy kis borravalóval honorálta a szorgalmas kéményseprőket. Én mindig úgy emlékszem, hogy magas szárú cipőben jöttek hozzánk. Most meg azt látom, hogy a kis kéményseprők a hóember körül papucsban táncolnak. Utánanéztem, és tényleg a háború előtt a kéményseprőknek mezítláb papucsban kellet télen is dolgozni.
„A kéményseprők télen-nyáron mezítláb, papucsban jártak – nem mintha nem lett volna zoknijuk, rendes cipőjük, hanem –, mert balesetvédelmi előírás volt. Régen még sokkal több nyári konyha rendelkezett magas, bolthajtásos kéménnyel, amelyet – ha magasabb volt egy méternél – az ívtől felfelé „könyökkel, térddel, sarokkal kellett kimászni”. Szebényben, a Szt. István-napi búcsú előtt végezték el a nagy kéménytakarítást (jöttek a nagy főzések-sütések, jellemzően a nyári konyha volt ennek színtere), sok kürtőt kellett így kikotorni. Ezért írta elő a mester a „mezítláb”-at, a jobb tapadás végett.” Forrás, amit ajánlok elolvasni: http://www.vemend.hu/wp-content/uploads/2015/09/A-v%C3%A9m%C3%A9ndi-k%C3%A9m%C3%A9nysepr%C5%91k-eml%C3%A9kezete.pdf