Az Andrássy út 83-85 ház előtt immár 25 éve hetente többször megyek el, de a ház falán látható Czettler Jenő emléktábla alatt koszorút még egyszer sem láttam. Szülőföldjétől, és a jászok vidékétől messze van ez a tábla. Tanulságos volt elolvasni élettörténetét, ezért amikor a Kodály köröndi házról készítettem a képeket, néhányat félretettem Czettler Jenő emléktáblájának bemutatásához.

czettler_jeno1.jpg 

czettler_jeno.jpgCzétényi Czettler Jenő (Jászárokszállás, 1879. április 2. – Budapest, 1953. április 29.) jogászdoktor, közgazdász, egyetemi tanár, földművelésügyi államtitkár, az MTA levelező tagja, a Magyar Gazdaszövetség igazgatója, majd alelnöke. Középiskolai tanulmányait Jászberényben végezte, ezután Budapesten és Berlinben volt joghallgató, 1901-ben szerezte meg doktori címét. Ezután a Földművelésügyi Minisztériumba került.1908-ban Berlinben járt, ahol a mezőgazdasági szociálpolitikát tanulmányozta, majd a skandináv államokban a mezőgazdasági szövetkezetek működését figyelte meg. A szociálpolitika és közgazdaságtan, 1917-től pedig meghívott előadóként a bevezetés a nemzetgazdaságtan és a szociálpolitika ismeretébe című tárgyakat adta elő. Minisztériumi osztálytanácsosként lépett ki a minisztériumból és a Magyar Gazdaszövetség elnökeként működött tovább. A Tanácsköztársaság idején nem taníthatott, 1920-ban az egyetem közgazdasági karán rendes tanár, az 1924/25. tanévben dékán volt. 1920-ban és 1922-ben nemzetgyűlési képviselővé választották, 1927-ben és 1931-ben a jákóhalmi kerületet képviselte. 1927 és 1935 között egyik alelnöke volt a képviselőháznak. 1934-ben, amikor műegyetemet újjászervezték, a mezőgazdasági és állatorvosi karon lett nyilvános rendes tanár, az 1935/36. tanévre kinevezték a műegyetem rektorának. 1937-ben a felsőház életfogytiglan kinevezett tagja lett.

czettler_jeno2.jpg1922 május 11-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1949. november 29-én tanácskozó tagjává választotta. 1933-ban a Szent István Akadémia II. szakosztályának tagja lett. Az ÁVH 1950 őszétől figyelte meg, majd ugyanezen év december 18-án letartóztatták. 1951. augusztus 10-én Jónás Béla tanácsa a Grősz-perben zárt tárgyaláson tíz társával együtt a „népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése” vádjával, 1952 februárjában másodfokon 12 évi börtönre, vagyonelkobzásra, valamint a közügyektől 10 évre való eltiltásra ítélte. 1953 április 29-én hunyt el börtönben, az Új köztemető 301-es parcellájában helyezték nyugalomra. 1989-ben rokonai exhumálták és a tápiósági temetőbe kerül végső nyughelyére. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Czettler_Jen%C5%91 Portréfotó forrása: http://barok3.gportal.hu/picview.php?prt=690796&gid=2817466&index=37

czettler_jeno3.jpg

Szerző: MULTMENTO  2016.02.06. 07:15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr938323580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása