barta_tamas1.JPG

Nem egy különleges bérház az Izabella utca 39/b. Egyszerű téglahomlokzat, amelyből sokat látni ezen a környéken. A máztalan historizáló kerámiadíszei érdekessé teszik. A színéből látszik, hogy nem Zsolnay pirogránit, de ha a nedvességtől megóvták volna nem lenne közöttük szétfagyott. A házat valaha kandallókkal fűtötték, aztán egyre többen korszerűsítették a fűtést városi gázra, ez sajnos meg is látszik a ház homlokzatán.

barta_tamas5.JPG

A házon Barta Tamás emléktáblája. Következzék most az emléktábla avatásról egy kis írás.

Az Izabella utca 39/b. legendás helyszín Barta életében, innen vágyott el, de nagyon, a 70-es években. Akkori barátnőjénél lakott itt és nagyon unta, hogy a harmadikra kell minden nap a tüzelőt cipelnie. Kaliforniába vágyott, ahol mindig süt a nap. 1974-ben meg is lépte a nagy döntést, nem folytatta se idehaza, se külföldön az LGT-vel, jól megroppantva ezzel a legendás zenekart.

barta_tamas2.JPGPróbálkozott kint gitározással is, de kiderült, hogy aminek újdonságereje, bukéja volt az amerikai sikerek elején a Zenekarral (kommunista rockzenekar a vasfüggöny mögül), az egyedül reprodukálhatatlan. Drog és maffiaügyek árnyéka vetült rá, majd 1982-ben lelőtték, öngyilkosságnak beállítva a történteket.

barta_tamas3.JPG28 év után jutott eszébe Magyarország legjobb gitáros-szobrászának, Deák Árpád erdélyi származású művésznek, hogy grátisz megcsinálja a táblát és plasztikát. Az Önkormányzat – pláne, hogy pénzébe nem került – hozzájárult, és így, ahogy az avatón beszédet mondó Somló is találóan megjegyezte: „Milyen az élet, Barta Tomi visszakerült oda, ahonnan nagyon el akart menni, az Izabella utca 39/b-be.”

barta_tamas4.JPG

Az avatás nagyon emberi volt, semmi sallang, rövid megemlékezés, csendes gyűlés a napfényes őszben. Somló mellett Laux beszélt még. Jelen volt szinte a teljes LGT tagság: Frenreisz, Somló, Laux, Solti, Karácsony, Adamis. Presser Amerikában van, ezt már egy hónappal ezelőtt jelezte, igazoltan volt távol. De itt volt Miklós Tibor és Csiga Sanyi szövegírók, Póka Egon, Nemes Laci technikus, és sok öreg arc, régi rajongók, néhány újságíró, fotós. Épp elegen, hogy számosan legyünk, de még nem tömeg.

barta_tamas6.JPG

Megérte elmenni, és emlékezni Barta Tamásra, annyi kiváló rockdal szerzőjére. A kezdés előtt vegyesen szóltak dalai a Hungáriától, az LGT-től, a Zalatnay és a Kovács Kati lemezről... A tábla szolid, nem hivalkodó, a szándék tiszta, nagyon rendben van ez, hogy ez Deák Árpádnak eszébe jutott. Köszönjük! Forrás: http://passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=21199

Egy kis ismertető róla, és egy dal tőle:

Ajánlom ezt a klippet hallgatni, Barta Tamásra emlékezve:

 

Szerző: MULTMENTO  2016.04.30. 06:57 komment

Címkék: épület emléktábla

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr138659266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása