A hajdanvolt pesti kávéházak sétájakor álltunk meg az egykor volt pesti kecskeméti kapu helyénél. A kecskeméti kapu annak idején nem azért kapta ezt a nevet, mert a kapuhoz vezető út Kecskemétre vezetett. A Kecskemét szabad királyi városa építtetett egy vendégházat, melyről az utca és a kapu is elneveztetett. Mint tősgyökeres Baranyaiak rögtön meg is kérdeztük, hogy melyik volt régen a pécsi ház. A Király utca 40, mely most éppen bontás alatt áll. Hányattatott sorsú épület, mely már évek óta kerül újságok címlapjára. Próbálták már megakadályozni a bontását. Látszólag sikerült, de aztán a magára hagyott épület végül is összedőlt. Most luxus társasházat építenek a helyére, mely állítólag visszakapja eredeti klasszicista homlokzatát. Most már biztosnak látszik, hogy a ház elkészül, de az biztos, hogy az eredeti építőanyagából nem sok marad a helyén. A fényképeket még májusban készítettem.     

kiraly_40_1.JPG 

kiraly_40_2.JPG

Király utca 40. – A Király u – Vasváry Pál utca sarkán 1844-ben épült Hild József tervei alapján (bár ezt többen cáfolják) klasszicista stílusban. Négyszög alakú saroktelek, zártsorú, négy oldalról körül épített beépítésű. Az épületet, az 1920-30-as évekbe egyszerűsítették és jelenleg per alatt áll a ház, mert lebontását megakadályozta az egyik városvédő egyesület. A kapualj boltozott, lépcső három karú, kovácsoltvas korláttal. Forrás: http://kiralyutcadesignutca.hu/kiraly-utca/

kiraly_40_3.JPG

A Király utca 40. számú ház önmagában nem is lenne olyan óriási érték. Ha csak a szűkebb környezetet nézzük, egy tucattermékről van szó. Háromemeletes, gangos bérház. Ilyenből azért akad pár. Ugyanakkor van két megszívlelendő adottsága. Az egyik magához a házhoz kötődik: 1844-ben épült.

100 évvel az előtt, hogy szétlőtték volna Budapestet a német és szovjet haderő katonái. 70 évvel azelőtt, hogy kitört volna az első világháború. 40 évvel azelőtt, hogy átadták a közelben a Magyar Királyi Operát. Négy évvel az előtt, hogy kitört volna az 1848-as forradalom. Egyszázhetven éve.

kiraly_40_3.JPG

kiraly_40_4.JPG

Itáliában és a föld szerencsésebb történelmű országaiban persze az ilyesmi nem akkora kuriózum. De nincs sok ilyen ország. És nem is hozzájuk, hanem saját magunkhoz kell mérni saját épületállományunkat. A 19. század közepe előttről már koránt sincs olyan sok épületünk. Így hiába tucatterméknek épült, ma már ritkaság, unikum. Ahogyan egy 1844-es bor sem volt különösebben nagy érték a szabadságharc ideje alatt, úgy mára azt is árverésen kínálnák, és milliókért cserélne gazdát, legyen szó bármilyen középszerű egykor volt borászatról is. Ráadásul nem egy fészerről, nem egy földszintes kulipintyóról beszélünk, amelyen aztán átlépett volna a városfejlődés, és ma már érthetetlen zárványként képviselné korát, hanem egy olyan épületről, amely léptékében megelőzte azt. Nem lehetett nagyon hátul a sorban Pest első háromemeletes épületei között. Az pedig már csak hab a tortán, hogy egy elismert, jó építész munkájáról beszélünk. Forrás: http://oroksegfigyelo.blog.hu/2014/09/19/egy_pesti_berhaz_sirjara

kiraly_40_5.JPG

kiraly_40_6.JPG

Szerző: MULTMENTO  2016.07.20. 06:35 Szólj hozzá!

Címkék: épület sarokház

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr778881542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása