istvan1.JPG

A Szent István ivócsarnokról négy éve írtam. Gondoltam most a Szent István napja miatt éppen időszerű, hogy írjak és képeket készítsek erről a gyógyító forrásról. Négy évvel ezelőtti írásomban arról írtam, hogy az ivókút feliratának egy-két betűje eltörött, illetve hiányzik is belőle. Most már elmondható, hogy egyetlen betű sincs a helyén. A „SZENT István IVÓKÚT” felirat minden betűje eltűnt. Úgy látszik egyszerűbb volt így megoldani. Azért szerencsére a kút működik, és a mellette levő kis szökőkútban és mellette is nyílnak a virágok. Ezekkel a képekkel kívánok minden István nevű olvasómnak boldog névnapot!  

istvan7.JPG 

istvan2.JPG

istvan3.JPG

Ezen kívül tudni kell, hogy ezt a forrást Zsigmondy Vilmos kitartásának köszönhetjük. Az utókor az ivókúttal és a Széchenyi fürdővel szemközt a ligetben szobrot is emelt a bányamérnök Zsigmondy Vilmosnak.

istvan8.JPGA Szécsi Antal által készített szobor. A Fővárosi Tanács 1895. szeptember 25-i közgyűlési határozata szerint „Szécsi készíti el Zsigmondy szobrát”. A Képzőművészeti Tanács által megbízott Szécsi Antal az  életnagyságúnál jóval nagyobb (1,5 m-es),bányászöltözetben, jobbra néző mellszobrát készítette el. A bronz mellszobor egyszerű haraszti mészkő talpazaton állt az akkor Artézi fürdő egyik sarkában. Később a szobrot az új, Széchenyi fürdő főépülete bejáratának tengelyébe, az előtte elterülő ligetben állították fel a „Weingruberrel szemközti útvonalon”. Területrendezés következtében a szobor 1967-ben a Városligetbe került és ott látható ma is. Forrás: http://www.ombkenet.hu/bkl/koolaj/2003/bklkoolaj2003_1112_03.pdf

istvan6.JPG

istvan4.JPG

istvan5.JPG 

1868-ban vállalkozott egyik legnagyobb munkájára. Pesten a Városligetben kívánt hőforrást létesíteni, aminek sikerében sok szakember még 1877-ben is kételkedett, annak abbahagyását javasolták a magas költségek miatt, de Zsigmondy vállalta a kockázatot. A mélyfúrásos kút a mai Hősök tere közelében lett kiképezve. A megvalósítás keretében sok nehézség jelentkezett, ami többször a munkák ellehetetlenülését vetette fel, de Zsigmondy bízott tanulmányaiban és vizsgálataiban, és 1878-ban a 970,0 méter mély kút fúrását sikeresen befejezte. A lefúrt kútból feltörő hévíz a magas gáztartalom miatt forrni látszott, a magas oldott ásványtartalom miatt a szabadba kerülő víz mésztufa jellegű lerakódásokat, kiválásokat eredményezett. Ez a kút akkor Európában a legmélyebb fúrások közé tartozott. A munkákat sikeresen befejezve a kút naponta 1200 m3 73,8 Celsius fokú vizet szolgáltatott. Ebből a vízből kezdetben a Nádor-szigeten ideiglenesen kialakított Ártézi Fürdőt, majd később a Széchenyi gyógyfürdőt látták el forró gyógyvízzel (amely csak a század végére készült el). A munkálatok közben a fúróiszapban felfedezett foraminiferák (mészvázas egysejtűek) mikroszkópos tanulmányozása közben szemét megerőltetve egyik szemére megvakult. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zsigmondy_Vilmos

istvan10.JPG

istvan9.JPG

Szerző: MULTMENTO  2016.08.20. 00:01 1 komment

Címkék: épület emléktábla

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr9410416100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2016.08.21. 07:19:44

Nos tulajdonképp örülni kell annak, hogy "csak" a felirat tűnt el. Ki tudja, az elkövetkezendő években mi tűnik el még szépséges fővárosunk emlékeiből ?
Üdvözlettel egy hajdani Zsigmondy Vilmos Szoc. Brigád tag
:-)
süti beállítások módosítása