Még augusztusban történt, hogy elmentünk a pilisvörösvári tutajhúzó versenyre. Pilisvörösvár gondolt egyet, hogy a betelepülésük tiszteletére tutajhúzó versenyt rendeznek augusztus huszadikán. A jubileumi tutajhúzó versenyen mi is ott voltunk. Én most, hogy jobban tudjak fényképezni bekéredzkedtem a kordonnal elzárt területre, ahol a verseny hivatalos fotósai is jó képekre vadásztak. Az alábbi dőlt betűs részeket a Pilisvörösvári újságból szedtem, mert ez megmutatja, hogy őseink nemcsak „Ulmi Schachtel”-en, hanem „Kehlheimer Plätte”-n is érkezhettek. Az első képen, a Pilisvörösvári főtéren levő betelepülés tiszteletére készült domborművet láthatjátok.
Mivel ezek a hajók a szétszedhetőség miatt egyszerű felépítésűek voltak, a Neckar menti hajósok lekicsinylően „Schachtel”-nek azaz skatulyának, doboznak csúfolták, és mivel az Ulmi városi színekhez hasonlóan fekete-fehér csíkozásúra voltak festve, idővel az „Ulmer Schachtel”, azaz Ulmi Skatulya, „Ulmi doboz” név honosodott meg ennek a hajótípusnak az elnevezéseként.
Ezeket a hajókat „Ordinari-Schiffe” névvel is illették, mivel 1712 óta – a telet kivéve – menetrendszerűen hetente egyszer indultak Ulmból, és Regensburg, Passau, Linz érintésével Bécsbe közlekedtek, illetve tovább Budára vagy Belgrádba. Főleg lenvásznat, a keresett ulmi barchertet és bort szállítottak, de vittek játékkártyákat, ostyát ugyanúgy, mint éti csigát, ami Ausztriában keresett ünnepi étel volt. Azonban mindenekelőtt – a 18. századdal kezdődően – a dunai németek ezreinek kivándorlásában játszottak szerepet, akik Dél-Európába tartottak, a török uralom megszűnésével elnéptelenedett vidékek benépesítésére.
Midőn a majd öt évtizeden át tartó újkori népvándorlási hullám tetőzött, az egyre növekvő tömeg elszállítására be kellett állítani a korábban tisztán faáruforgalmat szolgáló tutajokat is. Mert amíg egy hajónak nevezhető tákolmány – legyen az Zille, Platte vagy Ulmi Schachtel – legfeljebb 200-300 kivándorlót tudott szállítani, addig az utasforgalom napi 1500 továbbítandó személyre duzzadt.
Kezdetben csak ötszáz főt befogadó nagy tutajokat állítottak össze, majd mikor a rajnai tutajosok és hajóépítők hírét vették a szükségnek, a Rajnáról a Dunára telepítették azokat a hajóépítőket és tutajosokat, akik elég tapasztaltak és bátrak voltak ahhoz, hogy egy tutajon akár ezer-ezeregyszáz kivándorlót juttassanak Bécsbe.
Egy „Kehlheimer Plätte”-nek nevezett tutajon már egy nagyobb többszobás kunyhó vagy faház állott, amelyek egyik része a kivándorlók számára nyújtott hajlékot. Külön barakkja volt a tutaj személyzetének és a hajómesternek. Két konyha állt még a hajón utazók szolgálatára a vele járó fedett tákolmányokkal, volt még helyiség öt vágóökör és néhány tehén számára és egy beálló a kivándorlók által magukkal hozott lovaknak. A kocsikat szét kellett szerelni a kevés hely miatt.
Mivel ennyi utazó között fegyelmet kellett tartani, nem hiányzott a fogda sem a tutajon. Hat megvasalt tetejű cölöp nyúlt ki szorosan egymás mellett a fedélzetből, láncokkal ellátva, és aki a fedélzeten megbontotta a fegyelmet, vagy bizonyítottan lopott, azt a hajómester addig hatástalanította ezen a módon, míg a legközelebbi bíróságnak át nem adta.
„A budai hegyek sváb falvai régi települések, Pilisvörösvár német lakóit 1692-ben a Majthényiek hozták be” – írja Hóman Bálint. Ekkor még az ezres nagyságrendű utast szállító tutajok nem voltak forgalomban, tehát a Vörösvárt benépesítő német telepesek minden bizonnyal a Schachtelnek nevezett bárkákon utaztak Ulmból Bécsig. Forrás: http://vorosvariujsag.pilisvorosvar.hu/bejegyzesek/2014-szeptember/tutaj-vagy-barka/
