A kitelepítési emlékműveket összegyűjtve és fotózva többön található fa szimbólum. A fás emlékművek közül a Nagykovácsiban levőt tudtam alaposan körüljárni, és lefotózni. Nagykovácsi patakjának hídján kettő emlékmű is van, az egyik a németek a másik a felvidéki magyarok kitelepítési emlékműve.

harsfas1.jpg

A német emlékmű nagy kivágott hársfát ábrázol. Szimbolizálva, hogy a Magyarországi németek által nevelt és gondozott hársfát el lehet pusztítani. Azért a kidöntött fától nem messze sarjad egy másik fiatal fa is, mely szép lassan átveszi a régi helyét.

harsfas2.jpg

A hársfa választása az emlékműveknél nem véletlen. „A germánoknál (Freya) a szerelem istennőjének a fája volt. A germánok azért is tartották a törzsi gyűléseket a hársligetekben, mert azt hitték, nem csap bele a villám. A germán Nibelung-legendában az eposz hőse, Siegfried a hárs világfa tövében lakó sárkányt (Lindwurm, Lindrache, hársfakéreg, hársfasárkány) úgy öli meg, hogy a sárkánybarlang elé máglyát rak, és a szörny a füstben megfullad. Siegfried sárkányzsírral bekeni magát, amitől sebezhetetlen lesz, kivéve a lapockáján, ahová egy hársfalevél tapad – a hárs szív alakú levele a háton a szívnek megfelelő helyre került” Dőlt betűs idézet forrása: http://www.bozotmives.hu/article/Harsfa-fajok

harsfas3.jpg

harsfas4.jpg

harsfas5.jpg

harsfas6.jpgNagykovácsi templomában később, megtudjuk, azt is, hogy a németek hogyan is jöttek be új hazát foglalni.

 harsfas7.jpg

harsfas8.jpgA templom kertjében új hársfa csemetét is lehet látni.

Aki még fás kitelepítési emlékművekről többet szeretne látni itt megteheti:

https://www.kozterkep.hu/~/2621/nemet_kitelepitettek_emlekplasztikaja_nagykovacsi_stremeny_geza_1996.html

https://www.kozterkep.hu/~/20692/Kitelepitettek_emlekmuve_Pornoapati_2001.html

https://www.kozterkep.hu/~/15110/Kitelepitettek_emlekmuve_Hidegkut_2008.html

Szerző: MULTMENTO  2016.10.19. 06:31 2 komment

Címkék: emléktábla szakrália

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr4011810261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2016.10.19. 17:22:38

Érdekes ez a hársfás történet én még nem hallottam. Akkor most már ezt is tudom - köszönet érte, hogy közreadtad. Egyébként tetszik nekem a kompozíció.(Elhaló és újra hajtó hárs.)

MULTMENTO 2016.10.19. 21:34:51

@aranyosfodorka: Nekünk is tetszik az alkotás. Csak azt kifogásoltuk, hogy a felirata egynyelvű.
süti beállítások módosítása