Zsámbékon két hete jártam, és a Táncsics utca 1 számú ház falán feltűnt, hogy egy 1956-os forradalmárnak állítottak emlékművet. Elgondolkodtató, hogy mindössze 18 éves volt, amikor meghalt, és a tábla szövege sem hétköznapi. Rákerestem, és Domokos Károly Zsámbéki író írását találtam, amelyet most a képeimhez idézek.

Akit kétszer lőttek fejbe

Jó Néhány éve, október közepén, Perényi János barátom a következő kérdést szegezte nekem: tudsz-e arról, hogy a zsámbéki temetőben nyugszik Kmetz Mihály, aki 1956-ban - tizennyolc évesen - a forradalomban vesztette életét?

- Még nem hallottam róla - válaszoltam.

Október 23-án illenék koszorút elhelyezni a sírján - szólt, majd így folytatta: én mindent megszervezek, téged pedig arra kérlek, néhány mondat erejéig emlékezz meg róla. - Nagyon szívesen, de mesélj el a fiatalemberről mindent, amit csak tudsz!

Meghallgatva a történetet, megfogott e tizennyolc éves ifjú szomorú sorsa.

Felkerestem Misi ma is Zsámbékon élő testvéreit, s a beszélgetésből kibontakozott az a családi tragédia, amely 1956. október 23-án, a Margit hídnál történt találkozással kezdődött, és amelyre november 6-án Budán, a Széna térről induló Logodi utca üres telkén tett pontot a kivégzőosztag golyója. (Engedtessék meg a személyes hangvétel azért, mert Kmetz Mihályt ma már közeli ismerősömnek, barátomnak érzem.)

Olyan tizennyolc éves fiatalemberről szól a történet, akinek az első világháborúban elesett nagyapja mutatott példát. Őt ugyancsak Kmetz Mihálynak hívták, s nevét ma - többed- magával - a zsámbéki első világháborús emlékmű őrzi.

Unokája 1956. október 23-án a Margit hídnál csatlakozott Szabó bácsi csoportjához, aki a Széna téren folytatta gigászi küzdelmét a megszálló túlerővel és hazai bérenceikkel szemben. Mihály a Ganz Villanyban dolgozott, ahol szakmunkásként foglalkoztatták. Tizenöt évesen tüdőszanatóriumban kezelték, s ő a gyógyulást hozó kezelés ideje alatt is tanult, leérettségizett, technikusi oklevelet szerzett. Munkásfiatal volt, olyan " pesti srác", aki naponta huszonnyolc kilométerről járt a fővárosba dolgozni. Pontosabban (ha ragaszkodni akarunk '56 szelleméhez), akkor azt kell mondanunk, hogy valójában vidéki srác volt, aki pesti sorstársaihoz, az ifjú hősökhöz hasonlóan – tizennyolc éves korában – akárcsak Mansfeld Péter a hazájáért áldozta életét. Szomorú sorsuk csupán abban különbözik, hogy Pétert a történelem nevesítette, Mihályt azonban a névtelen hősök közé sorolta, és betakarta az ismeretlenség fekete fátylával.

Az 1956. október 23-a és november 6-a közötti időben Miska katonásan felszerelve egyszer hazajött Zsámbékra. Szülei nem akarták visszaengedni Pestre. Édesanyja még a ruháját is eldugta, hogy visszatartsa. Mihálynak azonban mennie kellett. A hazatérés napját követő nap reggelén még indult az az autóbusz, amelyik testestül-lelkestül elvitte.

A forradalmat és szabadságharcot fegyverrel és hazugságokkal leverte a túlerő. Mihályt is elfogták és a Logodi utca egyik beépítetlen telkén négy pufajkás kivégezte. A szomszédos házakból hiába kiabáltak az emberek, hogy már amnesztia van, ne tegyék. Jutott számukra is egy-egy figyelmeztető, fegyelmező géppisztolysorozat az ablakuk alá. Mihály testét gyilkosai a helyszínen hagyták. A környező házak lakói készítettek számára koporsót, majd eltemették a kivégzés helyszínén. A tragédiáról, táviratban értesítették a családot. 1957 február elején az édesanya és a testvér hozta haza Mihály holttestét.

A szülők már nem élnek. Mátyást, a testvért még ma is gyötri az exhumálás borzalmas emléke. A kivégzéséről, a gyilkosságról a szemtanúk tájékoztatták a családot.

A temetési szertartás alatt kevés falubélit lehetett otthon találni. Elment az utolsó autóbusszal testestül-lelkestül, és lélek nélkül kellett visszahozni szülőfalujába.

Ám végső nyughelyén sem pihenhetett zavartalanul. A síremlékén elhelyezett fényképét valaki – egy ismeretlen – szintén "kivégezte". Ez a lövés is a fején találta, ott, azon a helyen, ahol a pufajkások gyilkos golyója érte. Mihályt kétszer gyilkolták meg: először életében, másodszor holtában, jelképesen.

Emlékét az utókornak őriznie kell! Kmetz Mihály – Zsámbék szülötte – feltétlenül megérdemelne egy emléktáblát, fordult meg a gondolat a fejemben.

A rendszerváltás első néhány évében október 23-án még tartottak megemlékezést, koszorúzást a sírjánál. Sajnálattal kellett azonban megállapítani, hogy ez akkor nem vált hagyománnyá. Ennek egyik fő oka, hogy a faluban nem volt szokás központi ünnepség keretében '56-ról megemlékezni. Egy másik gondolat arról szólt, hogy ezen változtatni kell.

Megvalósult, s ennek eredményként 1998-tól minden év október 23-án ünnepi megemlékezésre kerül sor. A hagyományteremtés évében mintegy húsz-huszonöt főből álló társaság újból koszorút helyezett el Kmetz Mihály sírján, majd megemlékezést tartott annak reményében, hogy e világtörténelmi esemény évfordulóját a jövőben a március 15-i nemzeti ünnephez hasonló módon fogják a zsámbékiak, koszorúzással egybekötve megünnepelni.

Mihály szomorú története Ausztráliáig repült. Az ottani magyar szabadságharcos szervezet, a zsámbékiak és a környező településekről az ünnepségre érkezők 1999. október 23-án együtt ünnepeltek. A szervezők örömmel üdvözölték soraikban a Történelmi SZDP képviselőit, akik az '56-os ifjú hős emléktáblája alatt szintén elhelyezték a megbecsülés és szeretet koszorúját. Az emléktáblát Király Lőrinc szobrász-restaurátor barátunk készítette, a költségekhez az ausztráliai magyar barátaink is hozzájárultak.

Zsámbék, 1999. február hó Forrás: http://magyarforum.hu/cikk/2410/Akit-ketszer-lottek-fejbe/

Érdekelni kezdett, hogy vajon a 60 évvel ezelőtti forradalmi eseményekben részt vettek-e a Magyarországon élő német kisebbségségek. Azt találtam, hogy éppen ma, azaz október 22-én, szombaton 16:20-tól a Duna televízió vetíti a Nemzetidegenek című dokumentumfilmet. A film néhány békásmegyeri sváb 56-os forradalmi szerepéről szól. Én ma mindenképpen megnézem.

Herhoff György félig magyar – félig sváb családból származik. Családja ugyan elkerüli a kitelepítést, mivel a háború alatt egy zsidó nőt bújtattak, de a családi szikvízüzemet államosították. Néhány társával Békásmegyeren szervezkedni kezd a rendszer ellen, egyikük azonban besúgó és elárulja társait. A letartóztatást halálos ítélet követi, melyet később 13 évre változtatnak. ’56-ban Nagy Imre felülvizsgáltatja az ügyet és amnesztiával szabadul. A forradalom kitörésekor édesanyja hiába kéri, hogy hagyják el az országot és csatlakozzanak a Németországba kitelepített rokonokhoz, Herhoff György úgy dönt, hogy inkább fegyvert ragad és harcol a magyar szabadságért. A Vérmezőn érte a halálos lövés… Testvére, Herhoff Mária 2016-ban úgy dönt, hogy megpróbálja kideríteni, hogy ki volt a testvére árulója. A kérdés, hogy sikerül-e neki. A film így Herhoff György történetén túl testvére személyes útkeresése is, mellyel megpróbálja megtalálni 60 múltán az igazát. Magyar dokumentumfilm, 32 perc, 2016.

Rendező-forgatókönyvíró-operatőr: László Gábor

Forrás: http://www.mediaklikk.hu/2016/10/17/nemzetidegenek-2/