rosmarin-2016-09-30.jpg

Írtam már, hogy ebben az évben a magyarországi német emlékművek, rendezvények látogatását végeztük hétvégenként a felségemmel. Több látogatásról írtam már posztot, de a szívünkhöz legközelebb álló kimaradt ebből a sorból. Szeptember 30-án voltunk Pilisvörösváron a solymári Kompanei amatőr színjátszó társaság előadásán. A társaságról, és színdarabjukról a blogjukon itt olvashattok: http://kompanei.blogspot.hu/2016/03/bekoszonto.html.

rozmarine1.jpg

A színdarabról ezt a rövid bevezetőt a társulat ismertetőjükből vettem. Úgy gondolom így az előadásról készített képeimmel együtt kiderül, hogy miről is szólt ez a profi előadás.

rozmarine2.jpg

Néhányan már a II. világháború alatt is sejtették, hogy a náci Németország esetleges veresége a Magyarországon élő svábok számára rettenetes következményekkel járhat. Éppen ezért jó néhány solymári sváb a magyart jelölte meg anyanyelveként az 1941-es népszámláláskor. Amikor 1946-ban nyilvánosságra hozták a kitelepítésre kerülők rettegett listáját, egyesek nem élték túl ezt a sokkot. Akik eredménytelenül harcoltak azért, hogy töröljék a nevüket a listáról, azokat bevagonírozták. Induláskor még azt sem lehetett tudni, hogy Németországba vagy Szibériába hurcolják-e őket. A háború sújtotta Németországba megérkezve azt kellett tapasztalniuk a kitelepítetteknek, hogy az ínség itt még nagyobb, mint a hazájukban. Miközben éhbérért dolgoztak és nyelvi nehézségekkel küszködtek, lassanként csak beilleszkedtek az új környezetbe. Bár az évek múlásával anyagilag megerősödtek, mégis töretlen maradt lelki összefonódásuk a magyar hazával.

rozmarine3.jpg

rozmarine4.jpg

rozmarine5.jpg

rozmarine6.jpg

rozmarine7.jpg

rozmarine8.jpg

rozmarine9.jpgrozmarine10.jpg

rozmarine11.jpg

A rozmaring emberemlékezet óta a svábok kultikus növénye. Minden házban akadt egy cserép rozmaring, és születéskor, esküvőn vagy halotti tornál elengedhetetlen kellék volt egy rozmaringág. A rozmaring szerencsét hoz, a rozmaring elkergeti a rosszat, a rozmaring a szerelem és a hűség jelképe. A kitelepítés olykor szomorú, olykor vidám jeleneteit a rozmaring ezen sokrétűsége köti össze. forrás: http://solymaronline.hu/2016/04/18/hartmann-hellebrandt-hilda-a-rozmaring-a-szerelem-es-a-huseg-jelkepe/

rozmarine12.jpg

rozmarine13.jpg

rozmarine14.jpg

rozmarine15.jpg

rozmarine16.jpg

rozmarine17.jpg

rozmarine18.jpg

rozmarine19.jpg

rozmarine20.jpg

rozmarine21.jpg

rozmarine22.jpg

Szerző: MULTMENTO  2016.11.26. 06:55 1 komment

Címkék: játék virág emléktábla lánykérés

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr8311977046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2016.11.27. 09:52:14

Számomra öröm, s egyben megható volt látni, hogy vannak helyek, ahol a gyerekeket is belevonják a hagyományok őrzésébe. Nem is lehet ezt másképp... Köszönöm, hogy ezt megmutattad.
süti beállítások módosítása