Nyári hétvége volt, amikor elindultunk Szentendre fel, hogy kitelepítési emlékműveket találjunk, és fényképezzünk. A Budakalászi HÉV vasútállomáson levő emlékműről tudtam, így rögtön odavezettem, és az állomáshoz vezető út mellett parkoltam. Elkészítettem a szokásos képeket az emlékművekről és emléktáblákról.
A nyitott márványkönyvön olvasható emlékező vers kíváncsivá tett. A neten meg is találtam a szerzőjének önéletrajzát. Érdekes, hogy a budakalászi költő pécsi származású.
Pécsett születtem 1959. május 27-én, az ikrek jegyében. Általános iskolában matematika tagozatos voltam, a Nagy Lajos Gimnáziumban viszont kémia tagozaton érettségiztem 1977-ben. Utána merész huszárvágással Pestre, a Közgázra jelentkeztem. Itt 1984-ben végeztem, külgazdaság szakon. Ezután az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be 1986-ban. Még egyetemista koromban kezdtem el írni a Közgáz lapjába, a Közgazdászba, ahol újságíróként dolgoztam 1991-ig. Közben persze más lapoknak is írtam: megjelentem az ef-Lapokban, az Interpress Magazinban, a Magyar Ifjúságban, a Műszaki Életben. Fordítottam németből a Harlequin Kiadónak két szerelmes regényt. Aztán egyéni vállalkozó lettem, és sokáig az íróasztalfióknak írtam: prózát, esszéket, aforizmákat, majd a gimnáziumi zsengék után 1995 óta újra verseket is. Ezekből már vagy kétezernél tartok: már amennyi megmaradt belőlük, sok írásomat ugyanis elégettem. Kilószámra… 2001-ben határoztam úgy, hogy mégis meg akarom jelentetni írásaimat, az után, hogy Kárpátalján jártunk. Felelősséget kezdtem el érezni irántuk; igaz, az is egyfajta felelősség volt, hogy nem akartam hosszú életet sokuknak. Úgy éreztem, az őszinte szó is hazugnak hat egy hazug világban, ahol minden érték kifordul magából, és önző célokra használódik fel. Kárpátalján, különösen a messzi, Tisza-parti Rahón, meghatott az, hogy itt még mindig vállalják az itteni magyarok magyarságukat, miért ne tenném hát én is ezt szülőföldemen? Visszatértem hát a sajtó világába: egy évtizedes, önkéntes száműzetésem után. Azóta megjelentem már rendszeresen cikkeimmel, prózai írásaimmal, verseimmel és német nyelvi fordításaimmal a Richard Wagner Társaság – melynek nejemmel, Zitával együtt tagja vagyok - kiadványaiban és lapjában, a Hírmondóban, a Betyárvilágban, a Kapuban, a Magyar Világban. De előfordultam már az elmúlt években többek között a Havi Magyar Fórumban, a Nemzetőrben, a Galaktikában, a Lyukasórában, a Tárogatóban, vagy újdonsült városunk, Budakalász lapjában, a Kalász újságban is. Több kiadó (NO-KO SAT, Boldog Jövőnkért Alapítvány, NDP Kiadó, Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület, Accordia) antológiájában is helyet kaptam, az Accordiánál például már ötször is. Az elmúlt években többször is sikeresen szerepeltem – többször bekerültem a kiemelt, vagyis könyvvel vagy oklevéllel elismert, 8-10 vers közé, több száz pályázat közül – a Poéta Hargitai-Haitsch Gyula Költészeti Alapítvány éves, Hargitai-díjért kiírt verspályázatán. 2008-ban Bronz oklevelet nyertem az Alföld Művészeti Egyesület és a Raszter Könyvkiadó által meghirdetett „Bordalok” országos költői versenyén, s egy versem meg is jelent a pályázaton legjobbnak ítélt versekből összeválogatott könyvben. És hát szerepelek a miskolci Irodalmi Rádió négy kötetében és két hangoskönyvében is. Az Irodalmi Rádió pályázatain különben nagyon sokszor szerepeltem sikeresen. 2011-ben eddig három kiadó (Garbo, Irka, Napkút) különböző pályázatán kerültem a megjelenő nyertesek közé. Önálló kötetem, szponzorok hiányában, még nincsen, a sok versem és prózám mellett van viszont ráadásul egy kész, ám még kiadatlan, kisregényem is. Egy ideje nem égetek el hát semmit; igaz, ez nehezebben is menne, ugyanis budakalászi otthonunkban már nem vaskályhával, hanem gázzal fűtünk…" Forrás: http://irodalmiradio.hu/wp/index.php/author/rozsaivan/
A vasútállomást elhagyva, a templomhoz mentünk, ami kívül belül példásan fel van újítva. A felújítást finanszírozók emléktáblájának a megfogalmazás igen csak érdekes…
