tanchazmozgalom1.jpg

Bevallom őszintén én sem tudtam. Amikor az Andrássy úton a Magyar Írók boltjába mentem, az üzlet épületén megtaláltam a táncház mozgalom indulásának emléktábláját. Nagyon fiatal a táncház mozgalom, én idősebbnek gondoltam.

tanchazmozgalom2.jpgAz első táncház megrendezésére 1972. május 6-án került sor a Liszt Ferenc téren. A Sebő – Halmos duó szolgálta a „talpalávalót”, a Bihari Együttes pedig házigazdaként szerepelt. Ugyanakkor ez a táncház oly mértékben sikeresen végződött, hogy felkeltette az utcáról betérő emberek érdeklődését is. Ekkor nézeteltérés alakult ki: a Bihari továbbra is a privát, szakszerű táncházat szerette volna, míg Sebő Ferenc, Halmos Béla, és Tímár Sándor, a Bartók Együttes akkori vezetője jó ötletnek tartotta kinyitni az ajtókat, és beengedni a táncolni vágyókat. Így történt, hogy a Bartók Együttes ezek után átvette a táncházak szervezését, az azokon való oktatással együtt. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1nch%C3%A1zmozgalom

A múlt évben sok magyarországi német táncfellépést mutattam már be. Most amikor az emléktábla kapcsán táncos képeket kerestem a felvételeim között eszembe jutott, hogy a Vértesacsai tájház avatásakor fellépő táncosokról készült képeim közül még egyetlen egyről sem mutattam meg. A következőkben Vértesacsáról láthattok jellegzetes magyarországi német táncokat.

tanchazmozgalom3.jpg

tanchazmozgalom4.jpg

tanchazmozgalom5.jpg

tanchazmozgalom6.jpg

tanchazmozgalom7.jpg

tanchazmozgalom8.jpg

Szerző: MULTMENTO  2017.01.18. 06:58 2 komment

Címkék: játék emléktábla

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr7312091551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2017.01.18. 08:45:51

Csak gyerekek táncoltak, vagy csak róluk volt fotód ?
Amúgy engem is meglepett a dátum....

MULTMENTO 2017.01.18. 13:01:58

@aranyosfodorka: A program első részében csak óvodás, és iskolás táncok voltak. A szünetben el kellett jönnünk, és később volt felnőtt tánccsoport is.
süti beállítások módosítása