Az utóbbi években tavasszal csoportos tavaszi német nemzetiségi kirándulásra megyünk. Az idei évben a Vértes néhány német települését látogattuk meg. Az első Ebben a posztban most a szoktunk menni.  A kirándulásunk első állomása Vértessomló volt. A képeket ott készítettem.

vertessomlo1.jpg

A település már a római korban is lakott hely volt. Környékén gyakran találtak római kori leleteket. Találtak itt a múlt sz. elején un. FŰTŐPINCÉKET, melyeket a rómaiak a házaik fűtésére alkalmaztak.

vertessomlo2.jpg

vertessomlo3.jpg

Első okleveles említése 1326-ból való Semyenfelde (Semjénfölde) alakban. Csák nemzetségbeli István fiai 1326-ban átadták Károly Róbert királynak csereképpen. 1426-ban Zsigmond király idején SOMOLYA, a törökdúlás után Pusztasomlyó , majd Bakonysomló néven van említve. Jövedelme a tatai vár fenntartását szolgálta. 1453 táján ez a vértesi település is elpusztult, s hosszú ideig lakatlan is maradt. 1643-ban a Zichyek, 1697-ben a Krafftok tulajdonát képezte. 1727-ben az Esterházy család birtokába került, a tatai uradalomhoz tartozott.

vertessomlo4.jpg

vertessomlo5.jpg

Esterházy József telepítette be német telepesekkel. A telepítési szerződésben Puszta-Somló néven van említve. Ezt a Somló nevet német telepesei a maguk kiejtése szerint Semle hangzással ejtették, a helytartótanács e hibás kiejtés nyomán Zsemlyére torzította el a település nevét, mely aztán rajta is maradt 1890-ig, mikor miniszteri rendelettel a Vértessomló elnevezést kapta.

vertessomlo6.jpg

vertessomlo7.jpg

A település melletti erdő szélén 1736 előtt kis kápolna állt, melynek szomszédságában egy remete lakott. 1736-ban Esterházy József a düledező kápolnát megnagyobbíttatta, szentéllyel látta el. Egy bécsi kereskedő felesége, Fahrer Mária pedig a bécsi kapucinusok templomában őrzött Mária kegykép másolatát készíttette el a kápolna számára, melyhez a vidék népe hamarosan sűrűn kezdett zarándokolni. A község ez alapján vált búcsújáró hellyé, ahova különösen Sarlós-Boldogasszony napján zarándokoltak. 1875-ben a kápolnát templommá alakították. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9rtessoml%C3%B3

vertessomlo8.jpg

vertessomlo9.jpg

vertessomlo10.jpg

vertessomlo11.jpg

vertessomlo12.jpg

Szerző: MULTMENTO  2017.05.17. 06:05 Szólj hozzá!

Címkék: épület bútor emléktábla szakrália

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr7412502395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása