mentokozpont1.jpg

Már évekkel ezelőtt írtam a mentőegyesület megalapításának emléktáblájáról. Most éppen itt az ideje, hogy a Mentőszolgálatnak legkorábban épített székházáról is készítsek fotósorozatot.  

mentokozpont2.jpg

Bár a legkorábbi mentéstörténeti feljegyzések Mária Terézia idejéből származnak, és uralkodása alatt jelentős eredményeket ért el a mentés szerveződés terén, a mentésügy szervezetté váláshoz még több mint száz évet várni kellett. Végül 1887. május 10.-én a budapesti Lipót bazár elől indult útnak az első lófogatú mentőkocsi. 1890-ben megépült a Markó és Sólyom utca sarkán a Mentők székháza, mely a mai napig az Országos Mentőszolgálat székhelye. Tervezte: Quittner Zsigmond Forrás: http://24.hu/tudomany/2010/05/10/megalakul-a-budapesti-onkentes-mentoegyesulet-1887/

mentokozpont3.jpg

Szemlőhegyi Kresz Géza (Pest, 1846. augusztus 30. – Budapest, 1901. április 10.) magyar orvos, Kresz Géza hegedűművész és Kresz Károly közgazdász apja, Kresz Mária néprajzkutató nagyapja, Böckh Hugó geológus és Norah Drewett zongoraművész apósa.

1871-ben, a pesti egyetemen szerzett orvosi diplomát. Előbb kerületi orvosként, majd tisztiorvosként működött a Belvárosban. 1879-ben felvették a Könyves Kálmán szabadkőműves páholyba, amelynek aktív tagja lett, s szabadkőműves testvérei segítségével sikerült a magyar mentésügyet kialakítania. 1887. május 10-én az ő kezdeményezésére alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME), amelynek első igazgatója is ő volt. A Mentőegyletnek nagy szerepe volt az 1892-es budapesti kolerajárvány felszámolásában. 1892-ben Kresz Géza javasolta egy mentőmúzeum létrehozását. Számos egészségügyi ismertető, felvilágosító könyvet írt.

mentokozpont4.jpg

Az orvoslás mellett 1869-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Pesti Korcsolyázó Egylet, aminek feladata az akkor Magyarországon még ismeretlen korcsolya-sport népszerűsítése volt. 1900 december 24-én, négy hónappal halála előtt, munkája elismeréséül nemesi címet kapott (és vele a szemlőhegyi előnevet). Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kresz_G%C3%A9za_(orvos)

mentokozpont5.jpg 

Orovecz Béla (Bp., 1909. szept. 5. – Bp., 1966. dec. 17.): orvos. 1934-ben szerzett orvosi oklevelet. Utána a budapesti II. sz. Belgyógyászati Klinikán, később a III. sz. Sebészeti Klinikán működött. 1936-tól 1945-ig a Magyar Vöröskereszt Mentésügyi Osztályán tanácsadó szakértő, ill. orvos-előadó. A II. világháború ideje alatt az Országos Légoltalmi Parancsnokságon is teljesített szolgálatot. E minőségében nagy számban mentett meg politikai vagy más okból üldözötteket. 1948-ban honvédségi állományból a népjóléti minisztériumba került a mentésügy átszervezésére. Az 1948. május 10-én megalakult Országos Mentőszolgálatnak kezdetben miniszteri biztosa, 1948 szeptemberétől haláláig főigazgatója. Széles körű szervezési munkával megteremtette az egységes mentőszervezetet. 1954-ben életre hívta a rohamkocsi-szolgálatot (helyszínre kivitt ambulancia), 1956-ban megalakította a Mentőkórházat, 1958-ban kezdeményezésére kezdte meg működését a Légi Betegszállító Csoport. Ugyancsak 1958-ban megrendezte az I. Nemzetközi Mentőorvosi Kongresszust. A szocialista országok mentőszervezetei munkabizottságának haláláig elnöke. Tudományos munkái egészségügyi szervezési, elsősegélynyújtási kérdésekkel foglalkoznak, nevéhez fűződik az oxyologiának (sürgősségi ellátásnak) mint önálló szakterületnek felismerése, rendszerezése és e téren az irodalmi munkásság elindítása hazánkban. Forrás: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11371/11499.htm

mentokozpont6.jpg

Szerző: MULTMENTO  2017.06.14. 06:52 komment

Címkék: épület emléktábla sarokház

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr8012565729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2017.06.14. 16:19:21

Ezt se tudtam....Olyan jó, hogy előbányászol efféle érdekességeket ! Köszönet érte !
süti beállítások módosítása