mariakemend1.jpg

A Fekedi Stifolder fesztivál hétvégéjén a Máriakéméndi német búcsúra is eljutottunk. A Máriakéméndi Angyalok, Kálvária és Templom és zarándokház az én szívügyem is, mióta Aranyosfodorkánál rendszeresen olvasok erről.  Örömmel néztük végig a megújult Kálváriát. A Kegyhely más épületeit sajnos az idő megviselte, ezért ezekre is ráférne a felújítás.

mariakemend2.jpg

mariakemend3.jpg

mariakemend4.jpg

Mire mindent körbenéztünk, azt láttuk, hogy a rendezők sürögnek-forognak körülöttünk, és az érkező zarándokok körül. A hivatalosan meghirdetett program kezdetére igencsak megtelt a templom és a kertje. Egy kis bonyodalmat okozott, hogy a szentmisét nem lehetett a kertben megtartani az orgonakíséret miatt. Szerencsére a templomba be nem jutottaknak is összehozták a rendezők a szabadtéri kihangosítást.

mariakemend5.jpg

mariakemend6.jpg

A mise után, csak azt vettem észre, hogy feleségem elkezdett ismerkedni a német népviseletben levőkkel. Elkezdett beszélgetni nyelvjárásban a népviseleti ruhadarabokról, és elnevezésükről. Ezeket a népviseleteket aztán nekem le kellett fotózni. A népviseletbe öltözött hölgyek aztán öltöztek, vetkőztek, perdültek, fordultak, mintha divatbemutatón lennénk.

 mariakemend7.jpg

mariakemend8.jpg

Így aztán készítettem több száz fotót, melyből néhányat most bemutatok Nektek.

mariakemend9.jpg

mariakemend11.jpg

mariakemend12.jpg

mariakemend13.jpg

mariakemend14.jpg

mariakemend15.jpg

mariakemend16.jpg

mariakemend17.jpg

mariakemend18.jpg

Olvasóim figyelmébe. Amikor ez a poszt megjelenik, nyári szabadságomon vagyok. A kommenteket szívesen veszem, de nem biztos, hogy rövid időn belül reagálni tudok rájuk.

Szerző: MULTMENTO  2017.06.28. 06:35 komment

Címkék: szakrália Sváb fesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr3412603983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2017.06.28. 08:39:17

Igen, szerintem is jól sikerült az a búcsú - régóta nem voltak ennyien. Hiába kell a "reklám", kell a lelkesítő szó, és kellenek olyan emberek, akik szívükön viselik az ilyen, kihalófélben lévő és az egyház által mellőzött templomok, szokások ügyét.
süti beállítások módosítása