Elkezdtem átnézni régi képeimet és blogbejegyzéseimet észrevettem, hogy májusi Fekedi kultúrházi programunkról nem is írtam. Most néhány hónap késéssel nézzetek meg néhány képet a Budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium diákjainak előadásából. Valódi teltházat hozott össze a kis Fekedi falu. Előadás előtt az egyik idősebb nézőtől hallottam: „Megnézzük, hogy mit tudhatnak a mi múltunkról. Előadás közben aztán pont arra esett a tekintetem, aki ezt mondta. Láttam, hogy könnybe lábadt szemekkel hallgatja és nézi a fiatalok produkcióját. Csendben megjegyzem, hogy hasonló történeteket én is hallottam a nagyszüleimtől. – A papírzsebkendőt nekem is kellett használni.

svabsors1.jpg

svabsors2.jpgMájus 20-22 között a színjátszó csoporttal Baranya megyében "turnéztunk". Három nap alatt négy előadást adtunk, és egy tévéfelvételen is részt vettünk.

svabsors3.jpg

Első nap Fekeden, másnap Pécsdevecseren és Pécsváradon, hétfőn pedig Pécsett a Koch Valéria Iskolaközpont kollégiumában szerepeltünk, mindenhol nagyszerű közönség előtt. Voltak olyan nézőink is, akik átélték a malenkij robotot, és egy nénivel is beszélgettünk, aki egy munkatáborban született. Igazán akkor kaptunk visszaigazolást a színdarab sikerességéről, és arról, hogy célba ért mind a darab, mind pedig az interjúsorozat alapján készített film mondanivalója, amikor többen elérzékenyültek az előadásunk végére, illetve nagyon sokan gratuláltak személyesen is.

svabsors4.jpg

svabsors5.jpg

Nem mehetek el amellett, hogy a sok előadás mellett milyen jól éreztük magunkat, és hogy mindenhol nagyon szívesen fogadtak minket. Innen is köszönjük a fekedieknek a házi pizzát és a jó hangulatú estét, a pécsdevecseri vasárnapi ebédet és epertortát, Pécsváradnak, hogy ilyen különleges helyen, a várban léphettünk fel, és egy gyors, de annál érdekesebb körbevezetést kaphattunk a vár és Magyarország legrégebbi templomának történetéről. Hétfőn a szabadidőnket azzal töltöttük, hogy körülnéztünk Pécs belvárosában, ezzel megkoronáztuk az utunkat.

svabsors6.jpg

svabsors7.jpg

Ez az út, úgy gondolom, hogy összehozta a csapatot. A késő esti beszélgetések a Koch Valéria kollégiumban, vagy vicces helyzetek az előadások közben, amiket közösen oldottunk meg, olyan történetek, amiket még sokáig emlegetni fogunk.

svabsors8.jpg

svabsors9.jpg

Ahhoz, hogy ez az előadás ilyen kerek, és jó legyen, nagyban hozzájárult Bozzai tanárnő és Örkényi tanárnő áldozatos munkája. Bozzai tanárnő minden előadásunk előtt bemutatta az interjúkból elkészült filmet, ami kiváló felvezetése volt az Örkényi tanárnő által megálmodott és közösen megalkotott darabnakDőlt betűs beszámoló forrása: http://dng-bp.hu/index.php/Sz%C3%ADnj%C3%A1tsz%C3%B3saink-fell%C3%A9p%C3%A9sei/

svabsors10.jpg

svabsors11.jpg

Szerző: MULTMENTO  2017.07.29. 07:10 Szólj hozzá!

Címkék: Sváb fesztivál

A bejegyzés trackback címe:

http://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr6312679435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.