Az Újhartyáni egy napos látogatásunkról csak egyetlen posztot akartam írni, de aztán olyan sok impulzus ért bennünket, amelyből legalább trilógia lesz. Miután a vendéglátó sátraknál csillapítottuk étvágyunkat és szomjunkat a városi könyvtár kiállítótermébe mentünk képzőművészeti kiállítás megnyitóra.

Beléptünk, a terembe és a szemközti falon ismerős táj és utcaképeket pillantottunk meg. A kiállítás megnyitó előadásán megtudtuk, hogy a legutóbbi alkotótáboruk Baranyában volt. Ezek után nem volt csoda, hogy ismerősek voltak a helyszínek.

„Az alkotásokat Radóczy Károly válogatta ki, aki az ún. Magyarországi Német Festőműhelyt vezeti. Az első művészeti táborukat 2015 nyarán Újhartyánban rendezték meg, ahol a diákoknak régi fotókat kellett színesben rekonstruálni. A kiállítás bizonyítja, hogy remek ötlet a fiatalok identitását festészettel erősíteni. Az iskola fontosnak tartja, hogy a „Magyarországi Német Festőműhely” ötletét országszerte sok oktatási intézmény megismerje.” http://www.zentrum.hu/hu/2017/03/ujhartyan-a-nagyvarosban-mutatkozott-be-a-kisvaros/

Az előbbi idézetet egy fél évvel ezelőtti Budapesti kiállításukról írták, de erről a kiállításról ugyanúgy elmondható volt.

Ezt a képet feleségem kérésére fényképeztem, mert nyugdíjas korunkban egy ehhez hasonló Baranyai házban szeretne élni, alkotni….

Ezt a képet én választottam utolsónak. Ne kérdezzétek miért, mert nem tudom szavakkal megmagyarázni.