Az idei évben Pusztamarótot, mint kihalt magyarországi német települést látogattuk meg. Tipikus erdőírásos település volt. Nehezen tudtuk megközelíteni a murvás bekötőúton. Sokszor tengelyig érő pocsolyákon mentünk át, hogy dokumentálni tudjam a még megmaradt temetőt. Az egykori német lakóházakból ma már csak földkupacok maradtak. Az erdőgazdaság a falu helyét kiránduló és történelmi emlékhellyé alakította.

pusztamarot1.jpg

pusztamarot2.jpg

pusztamarot3.jpg

pusztamarot4.jpg

pusztamarot5.jpg

pusztamarot6.jpg

pusztamarot7.jpg

A település a 13. században jött létre. Birtokosai eredetileg a Tardos nemzetségbeli Maróti nemesek, a 14. században a Bajóti család volt. Ezt követően királyi tulajdonba került, majd Zsigmond király 1388-ban az esztergomi érseknek adományozta, és a 20. századig érseki birtok maradt. A 14. század végén az érsek vadászkastélyt építtetett a település közelében, a völgyben pedig halastavakat létesítettek.[2]

pusztamarot8.jpg

pusztamarot9.jpg 

A mohácsi csatavesztést (1526. augusztus 29.) és Buda elestét (szeptember 12.) követően a megmaradt fősereg és az ország déli részéből menekülők a települést körülvevő, hadászatilag megfelelőnek tűnő völgyben szekérvárakkal sáncolták el magukat. A török sereg, miután felfedezte a menekülők táborát, a Budáról hozatott ágyúk segítségével ostrom alá vette, majd háromnapi öldöklő küzdelem után törte meg a magyarok ellenállását. A mai források megosztottak az áldozatok pontos számát illetően, egyesek 20 - mások 25 ezer főre teszik az áldozatok számát. Ez a történet jelenik meg Dobozi Mihályról és feleségéről, Farmos Ilonáról szóló mondában.

pusztamarot10.jpg

pusztamarot11.jpg

pusztamarot12.jpg

A települést az 1945 utáni kitelepítésekig sváb anyanyelvű lakosság lakta kis számban, majd helyükre bányászokat telepítettek be, kik lassanként hagyták el otthonaikat, beköltözve a közeli Tatabánya vagy Oroszlány bányászlakótelepeinek egyikébe. A falu az 1970-es években néptelenedett el végleg, emlékét temetője őrzi. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pusztamar%C3%B3t

pusztamarot13.jpg

pusztamarot14.jpg

Szerző: MULTMENTO  2017.10.14. 07:06 2 komment

Címkék: emléktábla szakrália

A bejegyzés trackback címe:

http://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr712937077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2017.10.15. 09:22:43

Úgy látszik vannak "elátkozott" helyek. Valami miatt nem tud megmaradni itt az ember - szomorú, de tanulságos is.

MULTMENTO 2017.10.25. 15:33:04

@aranyosfodorka: Nem egyértelmű, hogy "elátkozott". A közelben van magas kerítéssel lehatárolt privát kutyával őrzött terület. Ott bizony a tulaj biztos, hogy önszántából költözött oda, és éli világát.