Vasárnap a bolhapiacra menet figyeltem fel Scheiber Hugó emléktáblájára. Láttam már tőle festményt a bolhapiacon. Egészen olcsón mérik ott a festményeit. Bár én biztos, hogy onnét nem vennék Scheibert, festményt. Az aláírás valóban kézzel készült. Arról a szignóról én nem hiszem le, hogy az nem egy ügyes hamisító keze nyoma.  

Fiatal korában a bécsi Práterben díszletfestőként dolgozó apja mellett sajátította el a szakmai alapokat. 1890-ben családja visszaköltözött Budapestre. Ő díszletfestőként kezdett dolgozni, hivatalos oktatásban mindössze 1898-1900 között az Iparművészeti Főiskolán részesült. 1914-ig az impresszionizmus hatása alatt álló plein air táj-és városképeket festett.

Az 1910-es években ismerte meg a német expresszionizmus törekvéseit, csatlakozott a Sturm köréhez, és hamar kialakította egyéni modernista stílusát. 1921-ben már Kádár Bélával közösen állított ki. Élet stílusának kialakulása és barátsága Herwarth Waldennel 1924-től kezdve számos tárlatot eredményezett a Sturm berlini galériájában. Művei a nagyvárosi élet esszenciáját ragadják meg stilizált, expresszív forma-és színvilágukkal. Hazai és németországi ismertsége mellett a világ számos helyén kapott kiállítási lehetőséget: 1924-ben Londonban , 1926-ban New Yorkban és La Pazban, 1930-ban Bécsben mutatkozott be. 1933-ban Marinetti meghívására kiállított a futuristák római rendezvényén. Az 1920-as évek expesszionizmusa után az 1930-as években art-deco stílusra váltott. Kedvenc témája továbbra is a modern városi élet maradt, de számos tájképet, portrét és önarcképet is festett . Forrás: http://www.zsolnaigaleria.hu/node/233

Az ellentmondásos festő, Scheiber Hugó (1873-1950) kanonizálásának normális mederbe terelésére tesz nagyvonalú kísérletet Kieselbach Tamás a galériájában október 31-én megnyílt kiállítással és egy félezer oldalas monográfia megjelentetésével. MAGAZIN

Scheiber mindig sláger volt - mondta újságírók előtt Kieselbach Tamás, akiről tudható volt, hogy régóta érdeklődik a magyar festészet vitatott, sokszor lebecsült alakja iránt. Ugyanis a Modern magyar festészet című reprezentatív albuma vonatkozó kötetében vagy három tucat izgalmas Scheiber-kép reprodukcióját közölte, amelyek közül főleg az önarcképek változatos sorozata keltett feltűnést. Most elmondta, hogy évtizedekkel ezelőtt még a Magyar Nemzeti Galériában figyelt fel egy Tabánt ábrázoló olajképre, amelynek festőjéről alig lehetett tudni valamit - ez a képe sem a kiállításon lógott, hanem az irodájukban. Scheibernek a rendszerváltás előtt Győrben és Pécsett volt még egy-két képe falon, a Nemzeti Galériában sokáig csak egyet állítottak ki tőle az állandó részben. Műgyűjtőként és kereskedőként Kieselbach számos képet felkutatott, de azt tapasztalta, hogy annak, hogy a sokszor megkérdőjelezett jelentőségű életmű a helyére kerüljön, több akadálya is van. Ezért most a tárlattal és az albummal azt szeretné elérni, hogy "igazságot szolgáltassanak" a festőnek, pontosabban kibogozzák recepciója és kanonizációja gubancait.

Először is Scheiber rengeteget festett, sokszor két kézzel, ontotta magából a képeket, és ezért nagyon ingadozó színvonalú munkák is kikerültek a keze alól. Jellemző volt rá, hogy sokat evett, belső éhség hajtotta - jellemezte Kieselbach -, sokszor akár egy sör-virsli menüért is egy képpel fizetett. Talán a legnagyobb probléma, hogy az akadémiai el nem ismertségből adódóan képei az utóbbi évtizedekben folyamatosan áramlottak külföldre, szemfüles külföldi kereskedőkhöz. A legnagyobb jelentőségű művei nincsenek itthon, lappanganak, vagy talán egy részük megsemmisült. A mostani tárlat ezek közül a Villamoson című kompozíciót azért meg tudta mutatni, és így is képes volt a festő halála óta a legnagyobb kiállítást megrendezni, több mint száz alkotással - és ahogy Kieselbach hozzátette, erős minőségi szűrővel, mert bizony, ő sem tenne ki bizonyos Scheiber-képeket, amik nem ütik meg a színvonalat.

Kieselbachnak, mint reprezentatív művészettörténeti albumok kiadójának ez a harmincadik könyve, újságolta büszkén. Molnos Péter művészettörténész több mint két éven át dolgozott rajta, és a kiadó kitartott mellette, mint a szerző mondta, mert az eredetileg tervezettnél sokkal nagyobb terjedelem kerekedett ki a monográfiából, amely 410 reprodukciót és több száz dokumentumot vonultat fel. Érdekesség, hogy a kötet egyszerre jelenik meg két nyelven, magyarul és angolul, valamint négy különböző védőborítóval.

Mind a könyv, mind a tárlat a nagyjából az 1917 és 1922 közötti korszakot emeli ki az életműből, mint ami a legfontosabb, legértékesebb művek többségét hozta el. Ebben az időben lett ismert Scheiber neve, a Nemzeti Szalonban, a Belvedere Galériában és az Alkotás Művészházban állított ki. Ekkor indult el az a folyamat, amelyet Molnos úgy jellemzett, hogy Scheiber hozta be a magyar középosztály, leginkább a kispénzű értelmiség otthonainak falára a modernitást. Forrás: http://fidelio.hu/vizual/2014/11/04/a_nagyszeru_kisszeru_scheiber_hugo/