Idén ősszel lesz harminc éve, hogy a Pécs-Bátaszék vonalon utazva a vonatablakon kinézve egy vízimalmot láttam. Hatalmas vízkerekének nagy része már hiányzott, és az elkorhadt többi rész is éppen, hogy ott volt még. Már akkor is csak rom volt, de akkor még azt gondoltam: Ha nagy leszek, és ez a malom eladó lesz, biza én ezt megveszem.

Aztán az idei évben névnapi kisebbik lányomtól névnapi ajándékba egy porcelánfestő tanfolyamon való részvételt kaptam. A tanfolyam akvarell stílusú porcelán festés technikáját mutatta be. A tanfolyamon az általunk választott nyers porcelán tálra festhettük. Nekem akkor ott eszembe jutott a harminc éve a vonatból látott vízimalom, körülötte az éppen sárguló jegenyenyárfa sorral. Ezt képet festettem meg ezen a tanfolyamon.

A végeredményből Ti is láthatjátok, hogy van még mit gyakorolni. Bár az igazat megvallva negyven éve nem volt ecset a kezemben. Ez a malomépületen is látszik. Szerintem ilyen épületet már hétévesen is tudtam festeni. Sebaj, azért álmaim működő vízimalmát megfestettem. Bármikor ezen tudok én majd süteményt tálalni.

És, ha már megfestettem ezt a malmot, gondoltam felkeresem a harminc évvel ezelőtt látott malmot. A képek megmutatják, hogy a nyárfasor még megvan. A malomnak és a malomkerék romjainak is ott kell lenni valahol a zöld bokrok között.

Sétáltam egy nagyot, fényképeztem, és ha nem is malmot, de egy kis patak mellett álló házat is fényképeztem. Akár nyugdíjas éveim álomházának is megtenné.