Az úgy történt, hogy a kukoricagórét a felségem Nagyapja építette 1937-ben, egy időben a házzal. A tövébe egy körtefát is ültetett. Amikor én a 1985 telén először jártam ott a góréban csöves kukoricát tároltak.  Ahogy igény volt rá a góréból vesszőkosárban hordtuk a…

Szerző: MULTMENTO  2017.08.05. 07:44 2 komment

Címkék: fa virág emléktábla

Nyaralásom utáni első posztomat olvashatjátok most.  Egybefüggő két hetet kellett eltöltenem szabadságon, mert a munkáltatóm ragaszkodott hozzá. Két hétig nem is mehettem be a munkahelyemre. Természetesen azért telefonon megtaláltak így is, de a kis telefonos tanácsadás után…

Szerző: MULTMENTO  2017.07.12. 06:52 4 komment

Címkék: játék fa virág épület sarokház

Idei évben az első bemutatott emléktábla Fenyő Lászlóé volt. Akkor - Aranyosfodorka írta -, a költőnek kevés versét lehetett megtalálni a neten. Ezek után elkezdtem Fenyő verseskötetek után járkálni. A Múzeum körúton egymás mellett több antikvárium van, de csak az egyikben…

Szerző: MULTMENTO  2017.02.08. 06:39 2 komment

Címkék: könyv virág

Írtam már, hogy ebben az évben a magyarországi német emlékművek, rendezvények látogatását végeztük hétvégenként a felségemmel. Több látogatásról írtam már posztot, de a szívünkhöz legközelebb álló kimaradt ebből a sorból. Szeptember 30-án voltunk Pilisvörösváron a…

Szerző: MULTMENTO  2016.11.26. 06:55 1 komment

Címkék: játék virág emléktábla lánykérés

Az év végére komoly időhiányba kerültem. A gépemen hegyekben állnak a még nem publikált fotóim, és folyamatosan készítek képeket jártamban-keltemben. Erre a szerdára most egy tavaszi fotósorozatot hoztam Zsámbékról a május 26-ai Úr napi megemlékezés…

Szerző: MULTMENTO  2016.11.23. 06:34 2 komment

Címkék: virág szakrália

Feleségemnek több hétvégén munkája volt Újpetrén, nekem sofőri feladatom volt. Az oda vissza vezetés közötti időben, nyakamban a fényképezőgéppel sétáltam nagyokat a faluban. Ott készült az alábbi fotósorozat. Már a falu határában tegeznek, ez tetszett. A temető…

Szerző: MULTMENTO  2016.10.29. 06:21 2 komment

Címkék: virág épület temető szakrália

süti beállítások módosítása