A múltmentő címet azért adtam, mert egyik kedvenc időtöltésem a régi családi elfekvő régiségek, használati tárgyak, eszközök gyűjtése, restaurálása, restauráltatása és ismételt használatba vétele, vagy lakásdíszként való hasznosítása. Mikor hogy sikerül. Hogyan is alakult ez ki nálam? Gyerekkoromtól kezdve érdekeltek a régi használati és dísztárgyak. Legkorábbi emlékem, hogy 5-6 éves lehettem, amikor a Nagynéném - aki az „ősi fészekben” a több generációk óta használt házban élt -, a kamrából előhozott egy ibolyamintás régi porcelán csészét, melyet állítólag még a nagyapám használt gyerekkorában a két világháború között. Nagyon tetszett, azóta is magam előtt látom azt a szép formát. A nagynénémtől meg is kaptam. Aztán az unokatestvérem valószínűleg irigykedett és nem akarta, hogy a csésze az enyém legyen, addig ügyeskedett, míg végül a csésze eltört, és a szemétben kötött ki. Nagyon megsirattam, azóta is keresek hozzá hasonlót. A második régi családi emléktárgy, mely már 14 éves koromban került hozzám és ma is megvan, én csak a Káni Szűz Mária szobornak hívom. A családi emlékezet szerint Kánban több ilyen szobor volt. Az első világháború előtt a káni szőlőhegyre a falu gazdáinak összefogásával lourdi mintára kis Szűz Mária imádkozó helyet emeltek. A dédnagyapám is adakozott a kis kápolna elkészítéséhez, és amikor felavatták minden adakozó kapott emlékbe egy kis porcelán Lourdi Szűz Mária szobrot, ez állhatott annak idején a tiszta szobában, több szent szobra mellett a házi oltár díszeként. A hetvenes években a szőlőhegyen már csak kőkupac jelezte a Szűz Mária kápolnácska egykori helyét. Azóta pedig még rosszabb a helyzet, már a szőlőhegy is elvadult Kánban és csak néhány falubeli ház tartja magát, miután üdülőfalu lett belőle. Visszatérve a kis Mária szoborhoz, ezt dédnagyanyám vitte magával Kánból Bakócára, miután dédnagyapám meghalt. A szobor dédnagyanyámmal Hidasra került, amikor a legkisebb lányához költözött. A szobor aztán ismét útra kelt dédnagyanyámmal együtt Komlóra, ahol maradhatott is volna, ha egy véletlen folytán nem esik le a polcról és nem törik több darabra. Nagynéném ekkor a kukába dobta az összetört szobrot Dédnagyanyám tiltakozása ellenére. Szerencsére Dédi a törött szobrot "kikukázta" és elhozta Nagyanyámhoz, aki nekem adta, hogy kezdjek vele valamit. A szobrot én az akkori technikával megragasztottam, szerencsére ez olyan jól sikerült, hogy kívülről nem is látszik. Aztán azóta újabb és újabb szerzeményekkel gazdagodik a lakás innét-onnét, néha padlásról, néha pincéből vagy csak úgy egy régiségboltból, antikváriumból, használt cikk piacról, vagy éppen a Vateráról. A nekem tetsző régi tárgyakkal sokat foglalkozom, azokat restaurálom, vagy restauráltatom, nagyon sokszor keresek hozzá „donort”, vagy alkatrészt. Volt már olyan is, hogy a restaurátorokat megversenyeztettem és végül a jobb és olcsóbb nyert nálam. Célom megmenteni azokat a kisebb-nagyobb örökölt régiségeket, melyekről valaki azt hitte, hogy felesleges lomok és porfogók, de valójában ezek nagyon sok mindenről mesélhetnek és még remélem mesélni is fognak. Úgy gondolom, hogy a tárgyak, azok felújítási története, a felújításokról történő dokumentáció másoknak is hasznos lehet, másrészt megmarad az utókornak is. Ezt a blogot elsősorban azok alapján a képek és dokumentumok alapján írom, melyeket eddig magamnak gyűjtögettem és készítettem. G. József

Szerző: MULTMENTO  2010.01.15. 18:35 Szólj hozzá!

Címkék: porcelán

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr861675153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.