Az Elgin zsebórámhoz úgy látszott, hogy találtam egy donor órát. Az interneten találtam, egy rossz minőségű fénykép alapján azt hittem pont olyan, mint a miénk. Látszólag egyben volt, a mutató törött, de a leírás szerint felhúzva jár, azaz működőképes, ezért reméltem, hogy jó lesz a mi régi óránk felújításához alkatrésznek. A hozzájutás is izgalmas volt, mert egy forintos aukción jutottam hozzá, azaz a kikiáltási ár „1 Ft” volt. Érdekes élmény az On-Line aukciózás 1 Ft-ról, valójában ez is egyfajta szórakozás. Alapelvem, hogy az aukciózásokkor pár ezres fölé nem megyek, mert egyrészt a fénykép alapján nem lehet mindig jól megítélni, hogy egyáltalán szükségem van-e rá.

Ennél az Elgon aukciónál szerencsém volt és pont két ezresért meg is kaptam. Már előre örültem neki, hogy milyen jó lesz a régi órámhoz alaktrésznek, aztán végre kézbe vehettem az új ELGIN óraszerzeményt , csodálatos érzés. Az óra gyártási számát hamar megkerestem és íme a meglepetés, ezt az órát 1893-ban gyártották és ebből csak 8000 darabot.
 
Ez bizony meglepetés, hogy idősebb, mint a miénk. Az óra éppúgy 7 köves, mint a Véméndi, de szerencsére jobb állapotban van. Működőképes, ketyeg, az egyik mutató hiányzik ugyan, de a másodpercmutatója megvan és működik, ketyeg és csendes óra.
 
Serial Number        SN Range        RunQty Name Year grade size code   jewels
5310252                  5310001            8000                1893 73    18s ofg5p      7j
 
Code jelentés:
o open face The second hand is opposite (180 deg) from the pendant
f full plate Only the balance wheel is visible and is above a plate
g gold gilded The plates will have a gold color to them
5 The model number   (This can sometimes be two digits)
p pendant set To set the time, you need to pull the pendant out and to wind it, you turn the pendant.
 
 
Meggondoltam magam és az órát az órás barátomhoz küldtem felújítani. Hamarosan
megkaptam a felújított Elgin zsebórámat, fantasztikus érzés nézni és hallgatni, nagyon kellemes a hangja, kinézete és még a pontossága is megfelelő, bár Imre szerint a hajszálrugó már fáradt így 116 év után ez nem is csoda, a belső bronzperselyek alig kopottak, a „legnagyobb” baja, hogy a mutatóállítás fogaskerekei kopottak, ezért nem mindig sikerül elsőre a pontos idő beállítása, de összességében egy tökéletes darab.
 
A családtagoknak nem is árultam el, hogy van egy „új” óránk, a könyvespolcon pihen az óra és mindennap felhúzom, nagyjából jól is jár. Fanni lányom vette észre először és tetszik is neki, ő észrevette a régi és új közötti különbségeket. A feleségem és Kata lányom érdekes módon nem. Feleségem mindennap mellé tette a karóráját és nem vette észre, Kata észrevette, hogy jár, de azt hitte, hogy a régi lett felújítva, annyira azt gondolta róla, hogy a régi, hogy még úgy tudta a régin is gőzmozdony díszítés van a hátulján, tévedett, azon szarvas motívum van. Marcsi sem vette észre elsőre a különbséget, amikor az újat a dolgozószobában megtalálta, csak azon csodálkozott, hogy miért ketyeg, aztán elmondtam neki, hogy ez egy másik óra, akkor vette szemügyre és rájött, hogy az óra számlapja, mutatói és tokja is különbözőek.
 
Érdekes, hogy a részletekre nem nagyon figyelnek, és az is, hogy olyan nekik ez az óra, mintha mindig is meg lett volna. Ezért is vettem, mert azt szeretném, hogy úgy használják ezt az órát, mint régi családtagot. 
 
Íme a felújított óra, a könyvespolcon
 
Az óra szemet gyönyörködtető darab hátulról és elölről is, és még a hangja is nagyon kellemes, többször figyelek föl rá, hogy a polcon szépen és csendesen jár, a tapasztalat szerint 24 óra alatt 2-3 percet is siet, de ez 116 éves korban már csak erény. Breguet féle mutatókat kapott, melyek a zsebóráknál talán a legszebbek.

 

Szerző: MULTMENTO  2010.02.02. 11:06 Szólj hozzá!

Címkék: óra porcelán

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr191722169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.