Már vagy húsz éve történt, hogy a régi családi ház telkét rendeztük és gyümölcsfákat ültettünk az apósommal. Az egyik gödörben egyszer csak az ásó egy fémdarabot fordított ki, reméltük, hogy legalább egy arany lesz, de csak egy lyukas érmének bizonyult, melyről letisztítás után kiderült, hogy ebvédjegy 1937-ből. Akkor egyszerűen csak zsebretettem,  aztán az auto kesztyűtartójában tartottam. Kocsi takarításnál került a kezembe, aztán gondoltam egyet és felhoztam a lakásba, azóta is a könyvespolcon van a helye. Ma már ugyan nem tudjuk, hogy milyen kutya nyakában volt. Nem hiszem, hogy a bilétán ábrázolt agárféle fajtiszta kutya lett volna. A mi családunk telkéről került elő, ezért úgy gondoljuk, hogy a mi útszéli keverék kutyánk igazolása. Ez a kis biléta bizonyítja, hogy akkoriban is volt kutyánk kicsi vagy nagy, most már mindegy. Azt biztosan állíthatjuk, hogy a család 1937-ben törvénytisztelő módon befizette az ebadót.

 
Az ebadóról röviden
A XX. század 30-as éveiben minden január elseje és harmincegyedike között az ebtartóknak kötelességük volt kutyájukat a faliplakátokon megjelent felhívásnak megfelelően az úgynevezett "ebösszeírási íveken" bejelenteni. Aki nem vallotta be a kutyáját, annak természetesen az időben meg nem fizetett adó miatt késedelmi kamatot kellett fizetnie. Ám ennél sokkal súlyosabb büntetésben is részesülhetett, ha ugyanis a kutyán nem volt rajta az adott évi "pléhbárca", azaz ebvédjegy (ez a valóságban egy apró fémlapot jelentett, melyet kötelező volt a kutya nyakörvére erősíteni), akkor ennek hiányában a sintér akár karhatalmi eszközök felhasználásával, az utcán is lefoglalhatta az állatot, s azt a gyepmesteri telepre szállíthatta. A "pléhbárcát", mely lényegében napjaink műanyag oltási bilétájának felel meg, az adó megfizetését bizonyító igazolások felmutatása után a városházán kaphatta kézhez a gazda, de külön kérésre ki is postázták. Az ebadó a házőrző ebeknél szimbolikus összeg volt, mindössze két pengő. Hogy ez mekkora pénz volt, arra jellemző, hogy a Magyar Királyi Posta húsz fillérért szállított el az országon belül egy levelet.
Szerző: MULTMENTO  2010.03.12. 08:23 Szólj hozzá!

Címkék: érme

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr201833321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.