Nemrég kérdezték tőlem, hogy mennyit érhet egy Hollóházi töredék Matyómintás étkészlet. Szó szerint ezt kérdezték: „Most hoztak például egy régi 1831 egyes Hollóházi pecsétel ellátott készletet.  A pecsétet tudom hogy nem azt jelenti hogy akkori, de jó hogy rajta van.  Az érdekelne hogy maga a festett rész - mintha matyó hímzés lenne - emel-e az értékén ? A darab száma ennyiből áll, mint a képen van.”

A jelölt porcelánok korát könnyű meghatározni, hisz mindegyik porcelángyár váltogatta a jelölést, ha nem is évenként. Porcelán történeti könyvekben, és az interneten a jelölések megfejtésére lehet jutni és meghatározható a keletkezés kora. Persze ez nem azt jelenti, hogy ennek alapján már meg is van az értéke. Minden korszakban gyártottak első osztályú termékeket és selejtet is. Én úgy látom, hogy mostanában a nem túl régi és hagyományos díszítésű darabok nem nagyon mennek, főleg, ha nem teljes a készlet. Így ez a töredék étkészlet nem ér forintban túl sokat, de azért akinek van egy másik ugyanilyen töredék étkészlete, nagyon jól fel tudja használni.
A mi családunknak is van egy Hollóházi tálja, alján a Szakmáry jelzés és, hogy típusedény. Én sokáig  azt gondoltam róla, hogy legalább száz  éves, mert a belseje ugyan hibátlan, de mégis nagyon patinás, szinte barna színű. A porcelántörténetnek utána olvasva,  már tudom, hogy Európában kétszer is feltalálták a porcelánt. Elsőként az Olaszok a fehér lágyporcelánt, melyet nagyon szép fehér színben elő tudtak állítni, de ennek a hibája, hogy az idővel öregedik és megbarnul. A mi porcelán tálunk is csak 60 éves, de mégis úgy néz ki, mint egy százéves. A németek pedig olyan keményporcelánt fedeztek fel, mely bizony dacol az idővel és száz évesen is hófehér szinte újszerű tud maradni. A Hollóházi gyár, csak a második világháború után tért át a keményporcelán gyártásra, előtte az olaszos lágy porcelán technikát használták.  
 

 

 

 

Képek: Matyómintás étkészlet, Szakmáry típustálunk, Hollóházi jelzések összefoglalva

Szerző: MULTMENTO  2010.04.24. 15:28 Szólj hozzá!

Címkék: porcelán

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr901948099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.