Ma a Hajós utcában jártam, és éppen nálam volt a fényképezőgépem. A Hajós utcában egy épület van, melyben még a kilencvenes években dolgoztam, a Teréz távbeszélőközpont épülete. Már nem sok minden emlékeztet arra, hogy ez valamikor Magyarország első állandó telefonközpontjának épült. Az előző századfordulón pedig nagy szó volt egy modern találmánynak önálló épületet építeni, ráadásul, hogy méltó helye legyen két telket kapott, egyet a Hajós, egyet a Nagymező utcában. A mai napig megvan mindkét bejárata, bár a Nagymező utcai a főbejárat, de a Hajós utcai hátsó homlokzat sem szégyenkezhet. Az épület a francia reneszánsz stílusában épült. A korszakra jellemző volt a Reneszánsz művészet utánzása, így hát az angyalok sem maradhattak le a középültekről. Ezen a homlokzaton is ott díszelegnek az angyalok. Nézzék mit csinálnak ! Az egyik angyal az akkori modern telefonkészülék mikrofonjába beszél, a másik szemben ülő pedig a hallgatójában hallgatja. Állítólag Puskás Tivadarék is így mutatták be a nagyközönségnek a telefont. Jobb híján az angol nézők előtt a két magyar egymástól megkérdezte, hogy „hallod ?”, aztán az angolok is átvették ezt a szokást és „hallo”-znak is telefonba a mai napig. Röviden csak azt akartam írni, hogy amikor ma megnéztem a kedvenc telefonáló angyalkáimat, örömmel tapasztaltam, hogy még ott vannak, a Hajós utcában.

Szerző: MULTMENTO  2010.05.01. 15:43 2 komment

Címkék: épület

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr631966647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sudi4 · http://sudi.blog.hu/ 2010.05.02. 15:35:59

Nagyon kommunikatívak ezek az angyalok!És ötletesek az akkori mesterek. Illetve a tervezője, akinek az agyából kipattant a telefonáló angyalka ötlete!
Van amikor kénytelenek telefonálni, mert másképp nem hallja meg a földi halandó a hangjukat!Tiszta sor!

MULTMENTO 2010.05.03. 07:47:58

@sudi4: Bizony ezek a 100 évvel ezelőtti mesterek a földi halandókkal is foglakoztak. Ebben az épületben a telefonközpont kezelő földi angyalkáknak pihenőidejükben pihenőszoba volt ággyal. Ezen kívül öltözőszekrényeikben vízelvezetés volt, hogy az esőben megázott kabátról a víz a csatornába follyon. Ezenkívül az öltözőszekrésnyekbe meleg levegőt fújtak, hogy műszak végére megszáradjon a ruha. A központkezelő kisasszonyoknak teljes munkaruha járt és munkaidőben csak azt hordhatták. A munkaruháról ugyan meg kell jegyezni, hogy a munkacipő élénksárga orrú volt, hogy ha "kilógnának" munkaidőben könnyen észre lehessen őket venni az utcai tömegben.