A nyolcvanas évek végén történt, hogy az egyik vidéki kirándulásunkon finom pogácsával kínáltak meg bennünket. A pogácsát egy nagyon szép régi tálban tálalták, és így még finomabbnak éreztük. A kilencvenes években kerestem is a látott pogácsás tálhoz hasonlót feleségemnek ajándékba. Az egyik régiségkereskedésben leltem meg álmaink tálját. Ezt a tálat azóta is sokat használjuk, és a feleségem mindig emlegeti, hogy pár kellene hozzá. Tizenöt évig nem találtam hozzá illő tálat, pedig láttam egy barátomnál majdnem ilyet, aki azt mondta, hogy ez az ónmázas tál, neki családi örökség és még dédszülei hozták a Felvidékről. Így megértően tovább kerestem. Aztán idén márciusban akadt meg a szemem egy régiségkereskedésben egy tízes táltorony szinte legalsó táljának peremén, ami szerint olyan peremdíszítése volt, mint a miénknek. Mondanom sem kell, hogy a régiségboltot átrendeztük, hogy kibányásszuk a kinézett tálat. Szerencsénk volt, a tálban ugyan nagyobb virágok voltak, de látszott, hogy ugyanaz a műhely és ugyanazok a színek, csak valamivel jobb állapotban. Elképzelhető, hogy ez a tál sokáig csak falidíszként funkcionált, szinte NOS állapotú (New Old Stock, azaz újszerű régi darab). Rögtön meg is vettem, és már hónapok óta tervezem, hogy átadom ajándékba feleségemnek. Ki is találtam a módját, korai cseresznye szüreten gondoltam ebben fogom átadni Neki az idei évi első termést. Tegnap lent voltunk a telken, a cseresznye tényleg elkezdett érni, de elég kiábrándító a sok eső miatt mind repedt és rothadásnak indult. Sebaj, ha már készültem a csúnyácska cseresznyével adtam át a tálat. Szerencsére kellemes meglepetés ért a tál is megnyerte feleségem tetszését és a cseresznye is, ha ugyan esztétikailag nem is minőség, de mint első idei cseresznye jóízűen elfogyasztottuk.