Ezt a blogbejegyzést éppen Héregen írom. Itt Héregen olyan nyugodt és kellemes minden, ez a kánikula sem érződik annyira, mint Budapesten, pedig itt is felmegy ám a hőmérő higanyszála. Miközben az aratásra érett gabonatáblákat nézem eszembe jut, hogy Budapesten a mackó restaurátoromnak újabb munkát adtam. Mi köze a mackó restaurátornak és Héregnek egymáshoz? – Kérdezhetné az olvasó. Erre kérdésre válaszolni nem is olyan egyszerű. A történetet 1980-ban kell kezdenem, amikor megismerkedtem Edit nénivel. Edit néni Héregre szervezett társadalmi munkát a tanítványainak. A társadalmi munka érdekes volt, mert a feladat az volt, hogy tájházat kellett létrehozni, majdnem a semmiből. A tájházhoz többször lejöttünk, volt amikor a tájház udvarát rendeztük , volt hogy már a kiállítást rendeztük, és az avató ünnepségbe is bedolgoztunk, mert barátaink néptánc együttesét hívtuk meg az avató ünnepségre. Így szerettem én bele Héregbe, ebbe a tündéri kis Gerecse hegy tövében fekvő kis faluba. A nyolcvanas évek elején az egyik nyáron feleségemet is elhoztam, akinek szintén nagyon tetszett ez a hamisítatlan vidéki élet. Az egyik kánikulai napon Edit nénin Marcsi meglátott egy héregi arató ruhát. Feleségem dicsérte a ruhát, Edit néni pedig látva, hogy kis felségemnek tetszik a szekrényéből keresett egy másik arató ruhát. A héregi női arató ruhák általában durva kender anyagból készülnek, úgy, hogy a bélésük finomabb len vagy gyapjú vászon, és a felső részen ez a finomabb fehér anyag kilátszik a durva kendervászonból. Nem tűnik túl modernnek, inkább a középkori németalföldi festők aratást ábrázoló képein lehet látni hasonlót a kéveszedő lányokon, asszonyokon. Egy ilyen eredeti arató leány ruhát kaptunk mi, a XIX. század végéről valót. A kendervászon rész nagyon jó állapotban volt, de a vékony lenvászon már kiszáradt és darabokban jött le a ruháról. Ez a héregi aratóruha már vagy 25 esztendeje van a tulajdonunkban, és azóta nem sikerült felújítani. Nagymamám a nyolcvanas években elkezdte a felújítást, addig jutott, hogy lefejtette a lenvászon részt és egy régi asztalterítőjét ajánlotta fel a felső részhez. A régi asztalterítőt, melyet még az első világháború előtt dédnagyanyám szőtt, annyira sajnáltam, hogy az azóta megvan eredeti állapotban. Így megmaradt felújításra előkészítve az arató ruha. A múlt hónapban, amikor a mackót vittem a restaurátorhoz, a restaurátornál láttam sok szép régi ruhaanyagot, hímzést szépen felújítva átalakítva kistáskának, asztalterítőnek. Ekkortól érlelődött bennem a gondolat, hogy a mi kis arató ruhánkat is felújíttassam. A véletlen úgy hozta, hogy az egyik rövidárú bolt kirakatában egy hagyományos pamutvászon ágytakarót láttam 220cmX160cm zöld szegéllyel. Az ágytakaróról  beugrott, hogy ez tökéletes lenne az arató ruhához bélésnek és kilátszó ujjnak. A gondolatot tett követte, és az arató ruha, a vászon lepedővel már a mackó restaurátornál van. Kár lenne hagyni egy ilyen jó kis ruhát a szekrényben. Higgyék el, ezek a régiek tudták miben lehet kibírni az aratást a nagy melegben. Az ilyen ruhák sokkal jobbak nyáron, mint a divatszalonokban vett drága nyári ruhák. Remélem hamarosan be tudom mutatni a kész ruhát, ami ugyan nem mai darab, de remélem otthoni viseletre kényelmes és hűvös lesz ezeken a meleg nyári napokon.

Szerző: MULTMENTO  2010.07.11. 15:28 Szólj hozzá!

Címkék: virág épület textil

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr1002144610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.