Mióta a moziszékeim restaurálom, sok történetet kaptam ismerőseim fiatalkori mozi élményeiről. A történetek a 70-es évektől kezdődtek, és 90 után már nem jöttek. Valójában az én székeim is ezekben az időkben dolgoztak a legtöbbet, mert 90-ben szerelték le őket, és azóta alusszák csipkerózsika álmukat. A hétvégén is rendezgettem őket, de befejezni nem fejeztem be egyetlen sornak a felújítását sem. Az egyik szék háttámláján egy Eszter feliratot is találtam, azt hiszem meghagyom, mert mégiscsak így életszerű, hisz a szerzője is ezt akarta, hogy egykori szerelme neve fennmaradjon, hát rajtam nem múlik. Aztán találtam a széktámlába betűzve 10 fillérest is 1972-es veretet, pedig akkoriban ez még sokat ért, hisz a legolcsóbb mozijegy 1 Ft volt, a legdrágább pedig talán 3 forint. Sokunknak ezek a jegyárak is drágák voltak, és sokan tűzoltók szerettek volna lenni, mert a tűzoltóknak ingyen szék járt a moziban a sor szélén, hisz figyelni kellett, mert a mozizás veszélyes üzem volt. A mi időnkben már nem voltak veszélyes éghető filmek, de azért nem ártott odafigyelni.
Az egyik barátom mesélte, hogy ő a hadseregben mozigépész volt. Jó dolga is volt neki, mert sűrűn kéretőztek el, hogy a vetítő teremben takarítsanak, aztán helyette a teremben aludtak a vetítő tartalék alkatrészeinek a dobozán. Mesélte, hogy a meglepetés akkor érte őket, amikor egyszer a műszerész jött javítani, és kiderült a dobozokról, hogy olyan speciális égők és alkatrészek voltak tárolva bennük, amelyek nyomásra, vagy hőre akár fel is robbanhattak volna. A végén, azért kiderült, hogy nagyobb veszélyben voltak a vetítőteremben, mint a gyakorlótéren.
