India étteremben jártam munkaebéden. A délelőtti oktatás éppen ebédszünetben ért véget. Barátom, aki ismerős volt a környéken mondta, hogy nem messze van egy Indiai étterem, melyet már régóta ki akar próbálni, de még nem akadt vállalkozó kedvű társ. Én sem ettem még India étteremben, de egyéb nemzet konyháját már többször próbáltam ki, így könnyen kapható voltam egy kis különleges indiai ételkóstolóra. Szó szerint kóstolóra sikeredett, mert azt a kétszemélyes tálat választottuk, amelyikben az étterem specialitásai közül mindegyikből van kettő-kettő darab kis kóstoló. Amikor kihozták érdekes volt a kóstoló tál, mert úgy nézett ki, mint egy festett tál. A zöldség alapon a húsok közül, kettő hófehér, kettő élénkzöld, és kettő élénkpiros hús volt. Barátom megjegyezte, hogy ilyen színeket szerinte csak fűszerezéssel nem lehet előállítani, kell ehhez más is. Az indiai étkeket elfogyasztottuk. Rosszat nem mondhattunk rá, mert mindkettőnknek ízlett. Aztán jött a desszertválasztás. Hosszas gondolkodás után aztán az indiai pisztáciás és mangós fagylaltkehely mellett maradtunk. Mielőtt leadtuk a rendelést a felszolgálótól megkérdeztük, hogy a fő fogásban mitől voltak olyan élénk színűek a húsok. A felszolgáló szerint a szakács spenótos és paradicsomos fűszerkeverékétől voltak azok az élénk színek. Barátom azért finoman célzott rá, hogy ő gyanakszik egy kis ételszínezékre. A felszolgáló éppen ment a fagylaltunkért, amikor a barátom halkan megjegyezte: „Remélem ebben nem lesz olyan zöld és piros ételszínezék!”
A felszolgáló ugyan úgy tett, mintha ezt nem hallotta volna meg, de én hallottam, hogy halkan magának megjegyezte: „Ebben nem lesz, mert ez barna.”
Valóban, biztosan állíthatom, hogy zöld és piros ételszínezék a desszertben nem volt.
Mindez miért jutott most eszembe?
Egyszerűen, csak azért mert ma éppen ecetes céklát készítettem. Az idei évben már harmadszor. Nagyon szereti a családom. Én készíteni szeretem, mert jólesik, hogy dicsérik. Nem volt ez mindig így. Évekkel ezelőtt nem dicsérték, pedig akkor is ugyanígy készítettem. A receptem már huszonöt éve ugyanaz, de csak egy éve dicsérik, és kell sokat készítenem. Rájöttem ám, hogy miért lesz jobb két éve, mint korábban volt huszonhárom évig.
Kíváncsiak vagytok a nagy titkomra? -- A következőkben tudom elmesélni. Két éve előszedtem a képeken látható régi 5 literes befőttes üveget. Ezt a befőttes üveg már negyven éve a család tulajdonában van. Én még arra is emlékszem, hogy hogyan került hozzánk. A nagymamám kapta a munkahelyén az üzemi konyhából. Ott eredetileg exportból visszamaradt őszibarackbefőtt volt az üvegekben. Exportra szánt voltát az bizonyítja, hogy az üvegen egy öntött „H” betű látszik. Legalább is ezt mondták rá akkoriban. Haza pedig azért hozhatta az üveget nagymamám, mert kibontáskor az üveg pereme kicsorbult. Csorba széle miatt már a konzervgyár nem vette vissza.
Szerintem az én ecetes céklám, csak azért megunhatatlan és finom, mert ebben a csorba szélű befőttes üvegben készítem.
Hogy jön a magyar céklához az indai étel? -- Csak azért, mert erről biztosan állíthatom, hogy nincs benne ételszínezék.