A Fekedi Stifolder fesztivál hétvégéjén a Máriakéméndi német búcsúra is eljutottunk. A Máriakéméndi Angyalok, Kálvária és Templom és zarándokház az én szívügyem is, mióta Aranyosfodorkánál rendszeresen olvasok erről.  Örömmel néztük végig a megújult Kálváriát. A…

Szerző: MULTMENTO  2017.06.28. 06:35 komment

Címkék: szakrália Sváb fesztivál

A Stifolder Fesztivál második napján reggel, már mint akik hazamennek. Fordultunk be a fesztivált jelző táblánál a zsákfaluba. A kultúrház nagytermében már szeletelték a stifiket, hogy minden vendégnek jusson egy kis kóstoló. A fesztivál női segítőinek nagy része külön…

Szerző: MULTMENTO  2017.06.24. 06:53 komment

Címkék: Sváb fesztivál

Az úgy volt, hogy a fesztiválra bekéretőztünk, mint megfigyelők. Azt kértük, hogy az előkészületeknél is részt vehessünk, és fényképezhessünk. Aztán… Egy kicsit a sátor díszítésében segítettünk. A színpadi dekoráció letakarítását végeztük.  Délutánra…

Szerző: MULTMENTO  2017.06.21. 06:54 komment

Címkék: Sváb fesztivál

Szomorú kötelezettségünk szólított Baranyába június első hétvégéjén. Hagyatékot kellett felszámolni, ami igencsak komoly szívfájdalommal járt. Akkor tudtuk meg, hogy szombaton, Gyódon Sommerfest lesz. Német nemzetiségi falunap, amelyen részt kellett vennünk. Feleségemnek az…

Szerző: MULTMENTO  2017.06.17. 06:00 komment

Címkék: épület szakrália Sváb fesztivál

Már évekkel ezelőtt írtam a mentőegyesület megalapításának emléktáblájáról. Most éppen itt az ideje, hogy a Mentőszolgálatnak legkorábban épített székházáról is készítsek fotósorozatot.   Bár a legkorábbi mentéstörténeti feljegyzések Mária Terézia idejéből…

Szerző: MULTMENTO  2017.06.14. 06:52 komment

Címkék: épület emléktábla sarokház

Ez most a Múltmentő blogomon a kilencszázadik blogbejegyzésem. Amikor 2010-ben a blogolást elkezdtem nem gondoltam, hogy ezt a kerek számot elérem. Eredetileg úgy gondoltam, hogy csak a család megőrzött és felújított régiségeiről írok. Aztán… Kialakult, hogy emléktáblák,…

Szerző: MULTMENTO  2017.06.10. 06:02 komment

Címkék: fa barkács

süti beállítások módosítása