Rendszeresen vásárlok antik könyveket a neten. Az egyik On-line antikvárium a nevem napjára egy 500 Ft értékű ajándékkupont küldött. Én meg gondoltam és beváltottam a következő könyvre. Amikor a könyvet átvettem, az átadó csodálkozott, hogy ilyen olcsón - 90 Ft-ért -, soha nem vettek könyvet náluk. Az alábbi könyvet vettem.

kep_1.jpg

A hátsó ajánló oldal miatt nem sokára ki is olvastam a könyvet. Szerintem a könyv nagyon megérte az árát.

kep_2_1.jpg

A könyv kapcsán ezután egyre többet tanultam a neten a korról, és a Kanadában város alapító Packh János néven 1831-ben született Eszterházy Pál Oszkárról. A könyv szerzője szerint élete Jókai regénybe illene. A neten az alábbi rövid szócikket találtam róla.

PACKH JÁNOS (felvett nevén 1867- gróf ESZTERHÁZY PÁL OSZKÁR)

Packh János építész és Krotky Mária fia. Esztergom, 1831. szept. 30., r. kat. A bécsi Theresianum növendéke. Nőtlen.1848 októberében beáll a 18. honvédzászlóaljhoz. Nov. 16- írnok a hadügyminisztériumban, e beosztásában 1849. febr. 1- őrmester. Márc. 8 (febr. 22)- hadnagy az 1. vadászezrednél a felső-magyarországi (IX.) hadtestben. Júl. 22 (16)- főhadnagy és Korponay ezredes segédtisztje. Emigrál, 1856- főhadnagy, ill. százados a brit hadsereg német légiójánál Indiában, Dél-Afrikában, végül a Bahamákon. 1866. megszökik és hazatér. 1867.

kep_3.jpg

az Abaúj megyei Honvédegylet tagja. 1868- az USA-ban él. Biztosítási, majd bányatársasági ügynök. 1882. megalapítja az Első Magyar Gyarmatosító Társaságot, több száz magyarországi kivándorlót telepít le Kanadában. † New York, 1912. okt. (temetve 15-én). Forrás: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/hadnagyok-es-fohadnagyok-az-184849-evi-szabadsagharcban-2/p-16CC/packh-janos-felvett-neven-1867-grof-eszterhazy-pal-oszkar-16CF/

A neten rátaláltam a könyv szerzőjére is. Ha Eszterházy Pál Oszkárról regényt lehetne írni, akkor Dojcsák Győzőről szintúgy.

dojcsak_gyozo.jpg 

Dr. Dojcsák Győző (Baglyasalja, 1931. április 25. –) professor emeritus, geográfus-geológus, az MTA Természetföldrajzi Tudományos Bizottságának tagja.

Középiskoláit Losoncon és Egerben végezte, majd az egyetemet Budapesten az ELTE Természettudományi Karán. Első munkahelye 1953-ban a Magyar-Szovjet Kőolajkutató Vállalat lett geológus minőségben. 1956 novemberében Ausztrián keresztül Angliába került, ahol egy pár hónapig a National Coal Board geológusaként dolgozott (szénbányász lett) Nottinghamben. 1957 májusában Calgaryban (Kanada) nevű városában felvételt nyert a British American Oil Company-hoz, és Saskatchewan tartomány fővárosába, Reginába került olajkutató geológusként.

Kezdetben főleg a fúrások geológiai szolgálatát látta el, majd azok tervezését, miközben egy ideig a Saskatchewan Geological Society titkára volt. Száz körüli fúrás lemélyítése után (köztük például az első Sark-körön túli), - 1966-ban meghívást kapott a University of Regina újonnan épült kampuszába a geográfiai tanszék megszervezésére és beindítására. - Az ezt követő évek alatt beindult egy sikersorozat, - az egyetemi munkán túlmenően a kutatásokon alapuló előadások, - publikációk nemzetközi terén is, miközben tevékenyen részt vett a kulturális és sportéletben. - 1966-ban Budapesten nyerte el az egyetemi doktori címet, majd 1974-ben a Magyar Tudományos Akadémián védte meg a kandidátusi értekezését. - 1978-ban visszatelepedett Magyarországra, amikor a MAFILM filmet készített a kutatásairól és hazatéréséről. - Ennek a filmnek az alapja egy korábbi kutatás témája volt (ami 1981-ben a Kanadai Esterhazy története címen könyv alakban a Magvető kiadásában jelent meg) - és a Magyarok a prérin címmel került a mozikban és televízióban bemutatásra. Hazatelepülés után sor került az Amerikában végzett magyar emlékek utáni kutatások könyv formában való megjelentetésére (Amerikai magyar történetek, 1985 - Arany Kaliforniában, 1992), de a tervezett sorozat többi része már nem került kiadásra. Megjelent viszont két golf-könyv (Etikett és szótár, 1992, - Golf alapismeretek, 1994) -1996-ban magyar golfbajnokságot nyert szenior kategóriában,- míg tenisz vonalon nemzetközi verseny szinten (pl. India, Dél-afrikai Köztársaság) is jegyezték.

Kétszer volt nős, gyermeke nincs. Kétszáz fölötti publikálásai főleg a TIT folyóirataiban jelentek meg (Élet és Tudomány, Természet Világa, etc). Számos előadást tartott országszerte, főleg a TIT szervezésében, valamint a televízióban és a rádióban. Legutóbb Koltay Gábor 2013-ban forgatott Szerelmem, Kanada című filmében működött közre. Régebben hegedült és zongorázott. Még ma is golfozik és teniszezik. 2013-ban, a Magyar Földrajzi Társaság a Pro Geographia oklevelet adományozta részére a „nemzetközileg is elismert gyakorlati és elméleti munkásságáért, a geográfia és magyar geográfusok kanadai támogatásáért, a Magyar Földrajzi Múzeum gyarapodásának elősegítéséért, a határon túli magyar emlékek feltárásában kifejtett tevékenységéért, a Magyar Földrajzi Társaság eredményes működésének nagyvonalú segítéséért”. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dojcs%C3%A1k_Gy%C5%91z%C5%91

Ha már megtaláltam a szerző életrajzát – amelyből kiderült, hogy a könyvből film is készült -, próbálkoztam a filmjének keresésével is. A filmet nem sikerült megnéznem, de ha lehetőségem lesz biztosan meg fogom egyszer ezt is nézni. Ajánlom elolvasni a Filmvilágban Faragó Vilmos tollából megjelent korabeli filmismertetőt.

Faragó Vilmos: Magyarok a prérin / Könnycsepp az óhazáért

Emigránsai minden országnak vannak, de nincs minden országban emigráns-kérdés. Boldogabb nemzetek polgárai ott ragadnak valahol, vagy átköltöznek valahová, esetleg két országra szól a tartózkodásuk: hol itt laknak, hol ott, anélkül, hogy választásukat erkölcsi megítélés kísérné. Hemingway hol Párizsban élt, hol Havannában, de ez nem tette őt emigráns amerikaivá. Gauguin sem emigráns volt Tahitin és Sergio Failoni sem Budapesten. Tőlünk emigrálni – mindig ítélet alá esett. És nemcsak a Thököly-, Rákóczi-, Kossuth-szabadságharcok fájdalmas kibujdosóira gondolok, akik a bitó elől menekültek, hanem azokra a kivándorlókra is, a múlt századvégtől máig, akik a nyomorúság elől menekültek, vagy akik egyszerűen valamely életformaváltás reményébe menekültek bele. Mi, óhazaiak, nem tudunk tárgyilagosan gondolni rájuk.

Már azokra sem tudtunk, akiket az első nagy hullámok sodortak ki a századfordulón tőlünk. Csak haragos szeretettel tudtunk. Megsirattuk őket, mint akiket örökre elveszítünk, hiszen rajtuk a nagy költő ítélete: „Szívet cseréljen az, ki hazát cserél.” Volt idő, e század második felének elején, amikor gyanakvó szigorral gondoltunk rájuk, megtagadtuk őket, vagy – önéletrajzainkban – tagadtuk azt is. hogy léteznek. Volt idő, még mindig e század második felének eleje felé, amikor bíróságilag is elítélni kezdtük őket egy újabb kivándorláshullám sokkhatására. És volt idő, ez már mostanában, amikor irigy gunyorossággal gondoltunk rájuk; ekkor neveztük el „idegenbe szakadt hazánkfiainak” őket, ám ezt az atyáskodó elnevezést ironikus mosollyal illett emlegetni; ekkor váltak irodalmi figurává a kávéházi nénikék, akik nyugatról kapott cuccaikkal meg az autós-villás gyermekek-unokák fényképeivel dicsekedtek; és ekkor éledt újjá a századelő „dollár-papa”-figurája a szórakoztatóipar fórumain, Joe bácsi, aki hazajön látogatóba és akcentusának oktondi bájával belemondja a szocialista rendszer szemébe: menynyire el van ragadtatva tőle.

Most pedig ott tartunk, hogy nincs haragvó szeretet, nincs gyanakvó szigor, nincs kitaszítás és viccelődés sincs. Most meghatódás van. Most elérzékenyülten fedezzük fel, hogy akiket haragunkkal, gyanakvásunkkal, vicceinkkel kitaszítottunk, azoknak többsége, ha első-második nemzedékbeli, akkor szeretettel, ha harmadik-negyedik nemzedékbeli, akkor identifikációs érdeklődéssel gondol ránk. Most ünnepélyesen konferenciázunk, nyájasan szabadegyetemezünk, patriótásan nosztalgiázunk, mosolygósán folklórprogramozunk és kíváncsian riporterkedünk köztük tollal-kamerával, mintha egzotikus népcsoportot tanulmányoznánk: elgyönyörködünk „Paprikás Weisz” nemzetiszín szalagos Herz-szalámi kínálatán, meghatódunk Mrs. Mary Balogh szabolcsi dialektusán, elborongunk egykori hírességek honvágypanaszain és elégtétellel nézzük befutott hazánkfia szemén a könnycseppet, amikor akáclombos kis falujára emlékezik.

Az az új magyar riportfilm, amelyet Magyarok a prérin címmel Révész György rendezett, ennek a meghatódás-szakasznak lett egyik színvonalas dokumentuma. A film készítői magyar parasztfalukat fedeztek fel a nagy kanadai búzatermő síkságon. Az egyik falut Kaposvárnak hívják, a másikat Esterházynak; a kamera helikopteren száll át fölöttük, aztán a földre huppan és csinos házakat mutat, művelt kiskerteket, szép lakásbelsőket, helyenként a bevándorló-ősök néprajzi használati tárgyait, aztán templomokat látunk, temetői sírköveket, magyar klubot; és megszólal egy-két első nemzedékbeli öreg, felidézik az újhonalapítás legendába vesző emlékeit, két néni magyar népdalt énekel, értelmiségiek beszélnek az emigráció megosztottságáról, a magyarságtudat ébrentartásának nehézségeiről, kanadai hivatalnok bizonykodik, milyen fontos, hogy az ország etnikai csoportjai megőrizzék sajátosságaikat – mindez szép színesben, jól kiválasztott riportalanyokkal, tisztes szakmai rutinnal. Zavarónak a kuszasághatást keltő vágásokat érzi a néző (erre mondja Szakonyi Adáshibájának tévénéző családja, hogy „kapkodják a képet”), meg azt a meddő nyomozást, amelyet a filmesek Esterházy falu névadójának földerítéséért folytatnak, felborítva a film időarányait. Csattanónak egy hazatelepülő értelmiségit szánt a rendező, meg azt a könnycseppet, amely egy ottmaradó néni arcán csordul végig. Meghatódásunkat reméli ettől, és meg is hatódunk.

De én abban bízom, hogy ezen a meghatódás-szakaszon is túljutunk egyszer. Hogy lesznek ugyan emigránsaink, de nem lesz nálunk emigráns-kérdés. Hogy természetes tárgyilagossággal tudunk kivándorlóinkra gondolni majd. Hogy boldogabb nemzet leszünk mi is; szívesebben látnám filmdokumentumait ennek. Forrás: http://xn--filmvilg-fza.hu/xista_frame.php?cikk_id=8106

Szerző: MULTMENTO  2018.04.18. 06:42 1 komment

Címkék: könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr5513800312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2018.04.21. 17:38:12

Faragó Vilmos írását mindenkinek el kellene olvasnia - MA.
És elgondolkodni rajta.
Függetlenül attól, hogy (ha jól látom) 1979-ben írta....
"....lesznek ugyan emigránsaink, de nem lesz nálunk emigráns-kérdés....."
"... természetes tárgyilagossággal tudunk kivándorlóinkra gondolni..."
Csak jelzem, 40 éve írta ezt. Nem jött be...