porcelan_malom2.jpg

Idén ősszel lesz harminc éve, hogy a Pécs-Bátaszék vonalon utazva a vonatablakon kinézve egy vízimalmot láttam. Hatalmas vízkerekének nagy része már hiányzott, és az elkorhadt többi rész is éppen, hogy ott volt még. Már akkor is csak rom volt, de akkor még azt gondoltam: Ha nagy leszek, és ez a malom eladó lesz, biza én ezt megveszem.

porcelan_malom3.jpgAztán az idei évben névnapi kisebbik lányomtól névnapi ajándékba egy porcelánfestő tanfolyamon való részvételt kaptam. A tanfolyam akvarell stílusú porcelán festés technikáját mutatta be. A tanfolyamon az általunk választott nyers porcelán tálra festhettük. Nekem akkor ott eszembe jutott a harminc éve a vonatból látott vízimalom, körülötte az éppen sárguló jegenyenyárfa sorral. Ezt képet festettem meg ezen a tanfolyamon.

porcelan_malom4.jpg

A végeredményből Ti is láthatjátok, hogy van még mit gyakorolni. Bár az igazat megvallva negyven éve nem volt ecset a kezemben. Ez a malomépületen is látszik. Szerintem ilyen épületet már hétévesen is tudtam festeni. Sebaj, azért álmaim működő vízimalmát megfestettem. Bármikor ezen tudok én majd süteményt tálalni.

porcelen_malom1.jpg

És, ha már megfestettem ezt a malmot, gondoltam felkeresem a harminc évvel ezelőtt látott malmot. A képek megmutatják, hogy a nyárfasor még megvan. A malomnak és a malomkerék romjainak is ott kell lenni valahol a zöld bokrok között.

porcelan_malom5.jpg

Sétáltam egy nagyot, fényképeztem, és ha nem is malmot, de egy kis patak mellett álló házat is fényképeztem. Akár nyugdíjas éveim álomházának is megtenné.

Szerző: MULTMENTO  2018.05.02. 06:51 1 komment

Címkék: barkács porcelán épület sarokház

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr7413870494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2018.05.02. 09:35:15

Nekem tetszik. Nem kellett volna feltétlenül elárulnod, hogy s.k. - és mesélhetted volna, hogy a zsibin vetted, jó pénzért...Szerintem elhitte volna mindenki.