Semmi különös, egy nagykörúti típusház az előző századfordulóról. Van belőle több tucat, de amikor megtaláltam az emléktáblát rajta, tudtam, hogy több napom fog elmenni a Fenyő László kutatással. Megérte, mert olyan költő emléktábláját találtam, akit az utókor méltatlanul elfelejtett. Találtam verseket, melyek megragadtak, találtam róla cikkeket, melyek nagyon érdekesek.

fenyo_laszlo2.jpg

FENYŐ LÁSZLÓ: NÉNIKÉK, HÁZMESTER (1931, Nyugat, 7. szám)

Ez itt a ház, ahol születtem,
a Nagykörúton, Budapesten,
ez a harmadik emelet,
a szoba-konyha, bemegyek
s kutatom a falat, be árva,
még sehol semmi jel, se tábla,
mely örökítse híremet.
 
És íme jönnek nénikéim
e jó lányok, be megtöppedtek
s szemközt a nem vérségi lányok:
belőlük is nénikék lettek,
én láttam őket fiatalnak,
ők láttak engemet gyereknek
s most fürkésszük: szeretetünk
egymáson hajdan mit szerettek.
Jó nénikék, szigoru nénik, árvák,
örök józanok, örök álmodók,
akik hallomásból ismeritek csak
a boldogok-ízlelte jót,
ti, a valóság aranypénze közt
a vágy filléreit kuporgatók:
hadd küldöm most, meleget osztani,
szemem felétek, mint egy tiszta szót.
 
Ti kedvesek, ti bájjal hervadottak,
kik ott álltatok a teknő körűl már:
első fürdővizemet fodrozó
és testecském dajkáló szemmel:
mikor még csak görcs voltam, nem is ember,
majd láttatok, mint Nagyapó kedvencét
az udvaron, a rácsba kapaszkodva:
első tanúló-lépteim totyogva,
és eltűrtétek kis szeszélyeim,
jó lányok, kik felett zsarnok lehettem -
goromba sors... élet... azóta én is
eltűrtem egy-két zsarnokot felettem.
 
Fogadjátok ezt a kékszínben úszó
emlékezést, mint egy szelíd bucsút,
gyerekkorom, te ragadó levélke,
fádról leváltál, a szél messzefútt,
lágy idők, amiket szerettem -
nénikék, vajha öregségetekben
emlék lehetnék,
az az emlék, amelyre ráhajolva
vén szívetek felmelegednék.
 
Megyek... fordúl lábam a lépcsőn:
Kilencvennyolc! - emlékezem,
minden lépcsőről egy felhessent
emlék ül homlokomra s jön velem
és ahogy a kapuba érek:
ki az a szent, kékszemü szent,
szalmakalapban a szelíd keresztyén,
akinek némán is a szája
mintha csöndes jóestvét kivánna?
Házmesterünk - megismerem,
a hajdani ablakzúzó borissza,
kinek, ha hangja feldördült, remegve
menekültünk anyánkhoz, gyerekek,
ki labdáinkat elkobozta sorra,
mintha nem is a ház őre, gonosz csősz
és az udvar nem puszta kő, gyep volna.
Házmesterünk. - Mondd, vívsz-e még csatákat
a vicénével? úgye, sohatöbbé?
Ez hát a sorsa a duhaj erőknek?
Ilyen némák és szelídek leszünk? -
s míg nézem az öreget, kék szeméből
apám szelíd szeme borong elő,
ahogy egyszer, emlékszem, péntekeste,
anyámra nézett, a lányokra és
utoljára rám, míg munkába fáradt
keze megszegte a fonott-kalácsot.

Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00511/15953.htm

fenyo_laszlo1.jpgFenyő László, 1916-ig Friedmann László,(Budapest, 1902. november 9.[2] – Rohonc, 1945. március 26.) költő, műfordító, kritikus, a Nyugat második nemzedékének jelentős költője és verskritikusa volt.

Szülei: Friedman Miksa vörösvári születésű kereskedősegéd és Hahn Lina voltak, izraelita vallású. Kereskedelmi iskolát végzett Budapesten, de – rövid időt leszámítva – nem vállalt állást, hanem csekély költői jövedelméből élt. A Nyugat állandó munkatársa volt, írásai ezenkívül a Válasz, Szép Szó, Tükör, Magyar Csillag, Pesti Napló, Népszava hasábjain jelentek meg. 1936–1940 között Babits Mihály ajánlására a Baumgarten-könyvtár őre lett. 1942-ben és 1944 májusában munkaszolgálatra rendelték, ahonnan október közepén eltávozásra hazaengedték, ám a Szálasi-puccsot követően nem tért vissza századához, hanem Szegi Pálnál keresett menedéket. 1944 végén azonban a Gestapo elfogta, megkínozta, majd visszautalta munkaszolgálatos egységéhez, amely hamarosan 701.303. szám alatt védett lett, mégis több századdal együtt Nyugat felé hajtották. Nem sokkal Kőszeg után egy SS különítmény géppuska-sortűzzel végzett vele és számos társával.

Pályakezdését a Nyugat artisztikumával teljesen szakító magatartása kapcsolja nemzedékéhez. Az izmusok jegyében, anarchisztikus indulatokkal lázad. Első verskötetét, az Építés orgonáját (1922) a rendőrség erkölcsi okokra hivatkozva el is kobozza. Pesszimizmust és sajátos budapesti életérzést elegyítő hangjára Elveszett évek (1926) című kötetében talált rá. Egyénisége a harmincas évekkel uralomra jutó realista ízlés hatására szilárdul véglegessé. Nyíltabbá válik, helyét keresi a világban, s ezáltal lírájának tárgybirodalma szélesebb körre terjed. A lírájából általában hiányzó eszmei-erkölcsi állásfoglalást a nácizmussal szembefordulva utolsó két kötetében és posztumusz verseiben érleli ki. Fordított Bruno Brehm, Georg Fink, Richard Katz, Erich Kästner, Thomas Mann, Axel Munthe, Felix Salten műveiből. 

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Feny%C5%91_L%C3%A1szl%C3%B3_(k%C3%B6lt%C5%91)

fenyo_laszlo3.jpg

Fenyő László: Hűség

Míg jósnyelvek bal-jövőd papolják,
hírvivők rosszhíred szertehorják:
állok nagy csöndedben Magyarország,
tompán, mint a hurokba szorult
vad, mely érzi: komorúl a gyöngy táj
s mire eszmél, már bealkonyult.
 
Mit tehetnék áramok divatja
ellenetek, stréberek szimatja?
A seb is előbb gennyét kiadja,
mielőtt begyógyul és a var
jelzi csak, hogy lázas volt a vér ott
s hogy minden láz nyugalomba hal.
 
Kor, lekötöd minden jobb erőmet,
máglyává zaklatod heverőmet,
miképp gyógyulhatnék ki belőled
te kétarcu, kancsi förtelem,
ki egyfelé csókot intsz, hogy: Béke!
másfelé harsogod: Győzelem!
 
Nem zúgok: álmodó, esti méhkas. -
Mint a tavalyi primőr ízét az
ínyenc, miként olvadt nyelvén szét az:
szót ízlelek, hosszan-lebegőt,
széttaposott, hóillatu álom:
Szabadság! - alpesi levegőd.
 
Ha a vég jő, jöjjön, ámde hős vég
legyen, légy a csendes vakmerőség,
légy talapzat, melyen áll a Hűség:
ahogy Isten adta dallanod,
azt cifrázd és azt meztelenítsd le,
azt a lágyhajlású dallamot.
 
Költők, csak bennetek ne csalódjam,
hitem remegett a széttört csókban,
most hogy minden ím bomladozóban,
ami kötött, minden szeretet:
el ne áruljatok pályatársak,
költők, hadd maradjak veletek!

1938  Június

A verset innét hoztam: http://www.7torony.hu/index.php?c=46597

fenyo_laszlo4.jpg

Lengyel Lászlótól találtam egy nagyon jó írást Fenyő Lászlóról, aki dedikáció-történeti kontextusban foglalkozik az íróval. Két bekezdést idézek ebből, de akinek van ideje nagyon ajánlom elolvasni a teljes cikket.

Fenyő László (1902—1945) természetesen szerepel az irodalmi lexikonokban, nevét a lexikográfia már rögzítette. Életrajza néhány eleme folytán olykor az irodalomtörténet-írás is emlegeti. Tudható róla például, hogy József Attilával is volt kapcsolata, méghozzá meglehetősen ambivalens kapcsolata: a barátságból féltékenykedés és szerelmi rivalizálás alakult ki. (József Attila előtt ő volt Szántó Judit élettársa.)  Az is tudható róla, egyike volt a Nyugat viszonylag sokat szereplő munkatársainak – versek mellett úgynevezett „figyelőkkel” is. S az is fölemlegetődik olykor, hogy ő is a holocaust áldozata lett. Egyik mozzanat sem lényegtelen persze, valamit mindegyik elárul róla. Meggyilkolása például, mint sok más irodalmi és „civil” sorstársa esetében is, azzal az egyáltalán nem lényegtelen következménnyel járt, hogy kézirati hagyatéka, levelezése stb. is csaknem teljesen elpusztult. Megismerése szempontjából a legfőbb forrást így kinyomtatott művei (folyóiratközlései és könyvei) jelentik. Azaz megismerhetősége beszűkült s áttételessé vált. Az irodalomtörténet-írás, kellő motiváció híján, nem is bajlódik sokat az ő megismerésével sem.

Mindeközben azonban szerencse, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtára speciális könyvtár. Egy-egy műből nemcsak egy példányt gyűjt, hanem – fölismerve a könyveknek az írókhoz való tartozásából fakadó jelentőségét – írói könyvtárakat, ajánlással ellátott példányokat is. Mindazt, ami könyv és író összetartozása révén valamiképpen az irodalmi reálfolyamatokat segít megérteni. S mivel a könyveknek csakugyan megvan a maguk külön sorsa, amely olykor megfigyelhető és leírható, e könyvtár Fenyő László irodalmi szerepével kapcsolatban is megőrzött sok mindent. Így – ha sajnos, nem is teljes körűen – a Fenyőnek dedikált művek egy része is megmaradt, s Fenyő ajánlásaiból is jónéhány. Ezzel pedig Fenyő irodalmi kapcsolathálójának egy része dokumentálhatóvá és elemezhetővé válik. A töredékanyag töredékességében is sok mindent megvilágít tehát – így, egyebek közt, Fenyőnek saját kora irodalmi életébe való beágyazottságára is következtethetünk. Forrás: http://www.konyvpub.hu/egy-elfelejtett-kolto-portrejahoz/

Szerző: MULTMENTO  2017.01.04. 06:48 komment

Címkék: épület emléktábla

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr1012084367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2017.01.04. 09:36:56

Ezért a posztért külön köszönet ! ♥
Nem ismertem, sosem hallottam róla - s ilyenkor mindig elgondolkodom, hány ilyen "fenyőlászlónk" lehet még, akiket teljesen elfeledtünk ???
Sajnos a neten túl sok verse nem olvasható, és láttam egy 1942-as kötetét ami 15 ezerért kelt el...
Szóval köszönöm, hogy általad őt is megismerhettem.

MULTMENTO 2017.01.04. 19:54:27

@aranyosfodorka: Nagyon ♥-esen. Én is kíváncsi vagyok még a neten talált versein kívül más verseire is. Be fogok én szerezni antikváriumokban tőle versesköteteket. Majd rakok én még föl belőlük. Biztos lesz még hozzá fotóm, vagy történetem.
süti beállítások módosítása