Nagyon féltem régi öntöttvas tárgyakhoz nyúlni, mert sajnos az öntöttvas idővel törékennyé válik, így törtem el annak idején a régi faszenes vasalónkat. Örököltünk egy régi mérleget az alábbi állapotban:

Mit sikerült eddig erről a mérlegről kideríteni?
      A mérlegen nem látszik a gyártó, a „Wirtschafts-Waage” (Gazdasági mérleg) feliratot két német gyártó is használta a századfordulón, a Krups és az Alexanderwerk. Mindenesetre az Alexanderverk régi katalógusában mérleggyűjtő barátommal megtaláltuk ezt a fajta korpuszú mérleget.
      Az óralapon kettős skála van, a metrikus alapú és német „font” alapú rendszer. Európában a metrikus rendszerre 1873-ban tértek át, a régi jelölésrendszert a metrikussal még használták az I. VH. Végéig.
      A mérőszerkezet kétrugós kivitelű. Az ugyanilyen korpuszú gyűjtőnél levő mérleg egyrugós, mely ritkább és korábbi verzióra vall, vagyis a mi mérlegünk nem a gyártás első sorozataiból való.
      A mérlegünk színe kék, egyfajta sötétkék, és első ránézésre úgy tűnt, hogy ez az eredeti színe, mely egyszínűnek tűnt. Az óra számlapjának leszedése után viszont előjött egy világosabb kék árnyalat és ezen néhány odacsöppent arany foltocska. Ezek alapján látszik, hogy mérlegünket egyszer átfestették, és az aranyozásokat is megszüntették. A festékréteg kapargatása után látszik, hogy arany színű volt a sas és még néhány minta a korpuszon.
      A serpenyő az eredeti katalógus szerint alapesetben bádog, ez járt hozzá és felárért lehetett rézserpenyővel is rendelni.
 
A restaurálás, felújítás története:
 
A mérleggyűjtővel konzultálva úgy tűnik alkatrészek Magyarországon nem szerezhetőek be, nyugaton pedig az utángyártott alkatrészek drágák, és behozatási és banki átutalás költségei is magasak. Így a legolcsóbb megoldás, ha ezt a példányt újszerűen akarjuk látni akkor donor mérleget érdemes olcsón beszerezni és annak alkatrészeit felhasználni ehhez a szerkezethez.
A szokásos helyen a Vaterán néztem körül, hogy donor mérleget vásároljak. A szerencse mellém állt és Győrben találtam egy lepukkant darabot, melynek megvan az eredeti bádog serpenyője és a mutatója is (3200 Ft). A donor számlapja még   rosszabb, mint a restaurálandó darab, ráadásul az egész kályhaezüsttel van átfestve:
 
Most már van kettő mérleg, sajnos még egyik sem használható, de ami egyszer elkezdődött és lelkesedés is van hozzá, az előbb-utóbb el is készül.
Hozzá is fogtam a szétszedéshez. Először a serpenyőtartót és a számlapot csavaroztam le. A számlap leszedése után jött meg a kedvem a további szétszedéshez, mivel a hátlapot borító lemez belülről nagyon rozsdás, emiatt a szegecselt kötést inkább szétszedtem és így jól tisztítható a teljes belső szerkezet. A hátsó lemez később csavarozással is visszahelyezhető, így a mérleg korrekt módon javíthatóvá válik.
Az alkatrészekről a régi festéket eltávolítottam, újrafestettem és aranyoztam, mint ahogy az a korpuszon eredetileg volt, és összeszereltem a mérleget. A mérleghez az eredetivel megegyező mutatót nem tudtam keríteni, de így is szép.
 A mérleg elölről, egy antikolt hatású új réz serpenyővel.

A mérleg hátulról, még innét is formás darab.

A mérleg még használható is, így nemcsak dísz, hanem használati tárgy is. Örülök, hogy egy olyan mérleget használhatok nap, mint nap, mely már vagy száz éve van a család szolgálatában.

Szerző: MULTMENTO  2010.01.18. 13:58 16 komment

Címkék: mérleg

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr291681885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erdeklődő 2010.07.24. 12:24:45

üdv múltmentő!nekem is van egy salter's tányéros mérlegem /öntöttvas/ szeretném rendbe hozni sajna a tányér nagyon korrodált szeretném pótolni csak nem tudom hol keresgéljek nincs tipped. köszi érdeklödö

MULTMENTO 2010.07.24. 15:53:40

Tisztelt Érdeklődő !

A két mérlegem közül az egyiknek nálam teljesen hiányzott a tányér. Szerencsére a tányér pótlása a legkönnyebb, Az Ecseri piacon van egy kereskedő, aki utángyártott mérleg tányért és számlapot tart, 1500 Ft/darab áron árolja. Van neki antikolt és normál fényes réz kivitelben is tányérja. Sajnios a mérlegeknél ez használódott el leggyakrabban, de ennek a pótlása a legegyszerűbb, ha porcelán tányérja lett volna arra nincs tippem, mert azt réz tányérral szokták helyetetsíteni. A Salter's mérlegek különlegesek, mert azokat a mutatónál lehet nullázni, gondolom a Tiéd is ilyen. A Salter' s mérlegek is sokféle korpusszal készültek, azokat nehezebb egy kicsit szerelni, mint az enyémeket, mert azok csak a számlap felől szerelhetőek, nem leszedhető a hátlapjuk. Sok szerencsét a felújításához, ha kell segítség írjál.
Üdvözlettel: G. József

erdeklődő 2010.07.25. 13:41:43

üdvözlöm József! köszönöm a tanácsot mindenképpen megnézem.nem tudom hogy irodalom létezik-e? Hasonlót találtam egy árverési oldalon de a kora csak KB-volt megadva.Érdekelne az eredeti színe is az enyém valami zöld szín de nem meghatározható.homok szórni szeretném és utána festeni. köszönettel:G Zoltán

MULTMENTO 2010.07.25. 18:16:42

Kedves Zoltán !

Szakirodalmat nem ismerek róla, nekem van egy mérleggyűjtő barátom, neki vannak prospektusai, azokból lehet pontodsan meghatározni a korát, illetve a forgalmazóját. Nagyon sokat elárul a számlap, mert az a XIX. század végén általában festett volt, később zománcozott, illetve porcelán. A skálázás (a második, hogy német, vagy bécsi fontban mér-e, elárulja, hogy melyik ország piacára szánták. A homokfúvást nem tartom jó ötletnek, mert elveszi a mérleg öntöttvas jellegét, ugyanis egy öntöttvas felülettől fényesebb és simább felületet ad. A mérleg színe sokféle lehetett annak idején, a legalsó még mérlegen fellelhető szín a mérvadó, nálam a számlap alatt maradt meg az eredeti szín. Üdv., G. József

erdeklődő 2010.07.26. 16:29:36

Tisztelt József!Köszönöm a segítséget valóban a számlap alatt megtaláltam az eredeti színt ami árnyalatokkal mélyebb mint a külső már javított, a számlap szerintem festett lehetett /arany/ plusz vésett de nagyon rossz állapotban, lehet hogy elrontottam de elvittem egy polírozóhoz, az eredmény döbbenetes valami csoda,itt éreztem hogy érdemes volt belevágni a felújításba. Üdv G Zoltán

MULTMENTO 2010.07.27. 08:21:09

@erdeklődő: A polírozó jó ötlet volt, mert néhány mérlegnek réz számlapja volt vésett jelölésekkel és számokkal. szerinte a Tiéd is ilyen réz számlapos, és az polírozva legszebb. Üdv. G. József

Boldogblog 2013.05.20. 22:35:06

Helló!

Nekem is van egy ilyesmi régi mérlegem. Eléggé rossz állapotban van. Eladnám. Holnap teszek fel fényképeket. Érdekli vagy rakjam fel vaterára?

MULTMENTO 2013.05.21. 07:58:50

@Boldogblog: Köszönöm, de nincs szükségem újabb mérlegre. Nyugodtan tegye fel a Vaterára, elég sok antik mérleggyűjtő van, bisztos akad jó gazdája.

Valeria Paráková 2019.01.16. 15:00:37

@Boldogblog: Jó napot! Fényképet kaphatnék? Koszi

Udv Vali

molyolo 2019.12.18. 20:11:06

Helló!

Szeretnék felújítatni egy óramérleg számlapját.
Ki tudna segíteni.

Üdv: Tibor.

MULTMENTO 2019.12.19. 09:35:25

Kedves Tibor,
Én restaurátoroknál próbálkoztam, ők méregdrágán vállalták volna. Olcsóbb, ha címfestőhöz viszed. Ha van hozzá vektorgrafikus rajz, akkor az alapján újranyomják, és ráégetik. Budapesten az Oktogonnál volt anno címfestő - ha van még ő esetleg vállalja.

Üdvözlettel: József

molyolo 2019.12.20. 07:58:42

Kedves József!

Nagyon szépen köszönöm a tanácsot, megpróbálok keresni címfestőt.

Üdv: Tibor

danna27 2020.01.04. 20:22:22

Üdvözlöm!
Nekem is van egy hasonló mérlegem, amit szeretnék kicsit kicsínosítani. Sajnos a számlapja porcelán volt és eltört. Esetleg lehet ezt valahogy pótolni? Milyen típusú festékkel érdemes lefesteni?
Üdv: Danna

danna27 2020.01.04. 20:24:08

Lehet butaságot kérdezek, de az arany részt óvatosan, vékony esettel festette le?

MULTMENTO 2020.01.05. 10:09:00

@danna27: Kedves Danna! A mérleghez én egy közönséges dobozos spray festéket használtam. Az aranyozást kis ecsettel végeztem. Porcelán óramérleg számlapot 10 évvel ezelőtt lehetett még vásárolni az Ecserin. Nálam a gond az volt, hogy azok méretben nem voltak jók.
Jó felújítást!
Józsi

danna27 2020.01.05. 20:16:14

@MULTMENTO: Köszönöm a választ. Azért nézelődök, hátha találok hozzá számlapot.
süti beállítások módosítása