Sikerült egy általam is vitatható címet adni ennek a bejegyzésemnek, de talán nem kell sokat magyaráznom, hogy mitől magyar, attól mert a 20-as években egy magyar kozmetikai cég adta reklámból. És miért nem magyar? Mert az óra porcelán részét Csehszlovákiában készítették. Aztán, mint a történet mutatja, mégiscsak magyar emberek csináltak belőle használható órát:

A porcelán óratok az 1921-ben alakult Marvel kozmetikai cikkeket gyártó nemzetközi cég Budapesti gyáregységének reklám óratokja, melybe 57 mm átmérőjű óraszerkezet helyezhető, ehhez keresnék egy korban hozzáillő mechanikus óraszerkezetet. A porcelán óratok csehszlovák gyártmány, a jelzés alapján nem ismerhető fel, hogy éppen melyik gyárból származik.
Az óratok Esztergomból származik, az eladó szerint ott egy régiségkereskedő órás hagyatékából származik, aki sajnos már húsz éve nincs közöttünk.
Óraszerkezetet a celldömölki órás barátom talált, egy régi SLAVA óraszerkezetet hoz rendbe és hozzá illő számlappal fogja kitölteni az óratokban jelenleg meglevő űrt.
Az óratok éppen most Gyömrőn van, hamarosan Celldömölkön lesz, aztán remélhetőleg Budapesten fog szolgálni. Végeredményben egy világlátott darab lesz. A bele kerülő alkatrészekről pedig még inkább elmondható lesz, hogy a Világ legkülönbözőbb tájairól származnak. (2009.05.25)
 
Az óratokot Budapestre hoztam, többször elővettem és megcsodáltam, újszerű állapotban van, olyan, mintha most jött volna ki a gyárból, pedig annak több, mint 80 éve. Budapesti órás, aki hozzánk legközelebb dolgozik, nem sok reményt látott arra, hogy mechanikus szerkezetet találjak hozzá, ő Quartz szerkezetet ajánlott, de köszönöm az nem kell. Úgy hiszem egy aggastyán porcelán óratok nem örülne egy modern szerkezetnek, ezért legjobb megoldásként marad a celldömölki órásmester SLAVA ajánlata. Ma postára is adtam, a posta bizony megkéri az árat 1900 Ft, de mindegy akkor is kell, hogy egyben, működőképesen lássam és halljam. (2009.06.03)
 
Megvan az óra, a Posta rendben leszállította, szerencsére semmi baja nem esett. Az órás barátom nagyon szép kékített mutatókat talált hozzá, azok eredetiek, és a szerkezet, a számlap és hátlap rézből készített, most még nagyon újszerű, de remélem hamarosan patinás lesz. A nejemnek átadtam, nem tudtam vasárnapig várni, nagyon kíváncsi voltam a reakciójára. Az órás feleségének nagyon tetszett, annyira, hogy lefényképeztette ő is férjével, mert ilyet ő is akar, nagy fényképsztár lett az óra.(2009 június 18.)

 A Marvel magyarországi jelenlétéről két korabeli reklámgrafika a hirdetésekből. Bizony nem volt egyszerű megtalálni, tíz évfolyam Tolnai Világlapját néztem át, és nem leltem nyomát Marvel reklámnak, és aztán egy 1922-es Színházi Életben meglett az első:

 

Aztán húsz évvel későbbről a Híres Arizona Mulató reklámkiadványából, alul a második igényes kivitelű reklámgrafika, bizony látszik a fejlődés, és valószínűleg a húsz év alatt a Marvel kozmetikumok is fejlődtek.

Nagyon szép ez az ArtDeco stílusú kölni reklám, bár nem sikerült éles képet készítenem, de azért jól mutatja, hogy milyen környezetben szerepelt a reklám. Az Arizona Band az akkori idők legjobb budapesti Jazz és tánczenekara tekint a szépen megkomponált reklámgrafikára, egy ilyen plakátot is szívesen elfogadnék. 

Szerző: MULTMENTO  2010.01.21. 08:29 Szólj hozzá!

Címkék: óra porcelán

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr471689402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása