Már régóta tervezek egy kirándulást a baráti körömmel Máriahalomra. Rossz idő, beteg barát, és így tovább valami mindig közbejön. Van aki szerint minek oda elmenni, hisz kutatva van, és sok képet lehet látni róla az Interneten is. A különlegessége a temetőnek, hogy a Balaton felvidék mellett, itt maradt meg a legtöbb szív alakú fejfa. Szombaton valami azt súgta nekem, hogy a baráti kör nélkül egyedül is el kell menni ebbe a temetőbe. Féltem is gondolattól, hogy odacsődítem kirándulásra a baráti köröm, és nem fogom megtalálni a temetőt, illetve talán nem is érdekes ez a temetődomb.

Jó, hogy elmentem! A temetőt kocsival nehezen találtam meg, egy rossz útra tévedés miatt. Máriahalmon találomra elindultam az egyik utcán, aztán meg is láttam a temetődombot. Már csak az volt a probléma, hogy a Temető és közöttem házak vannak. Kiszálltam a kocsiból és az egyik nénikétől megkérdeztem, hogy hogyan jutok fel a temetőhöz. A néni rögtön elkezdte magyarázni, hogy visszamegyek a falu elejére, aztán jobbra és fel a tetőre, ott lesz a temető bejárat. Aztán mondtam, hogy innét látom és csak néhány száz méter. Mire a nénike rögtön mondta, hogy igen van egy lépcső három házzal arrébb, de akkor itt kell hagynom a kocsit. Bíztatott, hogy nyugodtan hagyjam itt, ez nem olyan falu.

Igaza volt a néninek a kocsi ott volt másfél óra múlva is, ahol hagytam. A temető pedig csodálatos, sok szép sírkő maradt fenn a XIX. századtól kezdve napjainkig. Úgy néz ki itt a jövőre is gondoltak és egy újabb parcella van kijelölve, parkosítva a jövőbeli temetkezésekhez. Ez a kis temető maga a csoda. Sok képet készítettem. Sajnos most visszanézve nem adja vissza azt a hangulatot, szépséget, amit ott, akkor éreztem. Így hát nem marad más hátra - leteszteltem a leendő kirándulási helyünket,- és csak kivárom, hogy a baráti kör előbb-utóbb velem együtt megnézhesse ezt a csodálatos kis temetőt. Néhány képet azért kedvcsinálónak idetettem, van itt szíves fejfa, sőt még tulipános is, de véleményem szerint ezt mindenkinek látni kell.  

Szerző: MULTMENTO  2010.04.18. 18:54 2 komment

Címkék: temető szakrália

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr51932188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.04.20. 09:07:13

De gyönyörűek!Köszönöm, hogy fölraktad, és remélem élőben is fogjuk hamarosan látni!

MULTMENTO 2010.04.23. 08:06:05

@anuca: Én is remélem, hogy közösen is eljutunk oda, nekem a valóságban jobban tetszik, mint a képeken. Amikor csoportosan vagyunk még több információ kerül elő a múltról, mert M. le szokta fordítani a sírvereseket, és nagyon gyakran láthatóvá tesszük a láthatatlant is. Nagyon ízgalmas dolog ám temetőket látogatni :-)
süti beállítások módosítása