Azon gondolkodtam, hogy a mai nap mit is posztoljak eme nevezetes névnapon. Már tegnap este láttam, hogy megnőttek a virágárak. Hiába a virágárusoknak is meg kell élni valamiből?!. Elsétáltam az Andrássy úton a kedvenc virágüzletem előtt. Valentin napi dekoráció. Csináltam is rögtön néhány fényképet, ez legalább ingyen van. Szép,  de hát mit kezdjek , hisz eddig mindig régiségekről és múltbeli dolgokról írtam, és nem napi újdonságokról. Otthon portalanítottam a könyvespolcot, emiatt kezembe került a Jókai album. Elég szakadt szegény, már ráférne egy kis felújítás. Mentségemre legyen mondva, hogy én már ilyen állapotban vettem, és azóta nem romlott az állapota. Kézbe vettem, és lapoztam.  Hornyánszky Viktor császári és királyi udvari szállító könyvnyomdájában készült. Jókai születésének századik évfordulójára adták ki. Pekár Gyula, Londesz Elek, Seress László és  Krúdy Gyula tollából származnak a szövegek, és tele van reprodukciókkal, képekkel Jókai Mórról.

Jókai Mór ír, kertészkedik, igazán sokoldalú személyiség. És akkor elértem Jókai festményéhez. Ámor, és milyen bájosan mosolyog. „Igazi Valentin napra való kép” —gondoltam. Rögtön lőttem is pár fotót az én csoda albumomról.

Szerző: MULTMENTO  2012.02.14. 10:06 2 komment

Címkék: könyv virág épület

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr474103889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2012.02.17. 16:10:15

Nos, kellőképp meg vagyok lepődve...
Még sosem hallottam, hogy Jókai festett is. Pedig igaz.
Lásd: hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3kai_M%C3%B3r

2012.02.18. 18:15:26

Nagyon tetszik a festmény! Szépen festett! Meg a könyv is egy értékes ritkaság!
süti beállítások módosítása