Régóta akarok írni Fejér Lipótról. Személyesen nem ismerhettem, hisz két évvel előbb ment el, mint én megszülettem. Nevével először akkor találkoztam, amikor indultam a róla elnevezett középiskolai matematika versenyen.  Aztán az egyetemen is tanultam róla. Egykori Bajza utcai lakhelye falán ma emléktábla van. Sírhelye a Fiumei úti temető MTA Akadémikusoknak fenntartott parcellájában van, azt ott fotóztam.

Információk róla:

Fejér Lipót (Pécs, 1880. február 9. – Budapest, 1959. október 15.), eredeti nevén Weisz Lipót, magyar matematikus, az MTA tagja.

Fejér matematikát és fizikát tanult Budapesten, Berlinben, Göttingenben, Párizsban. 1905–1911-ig a kolozsvári egyetemen, majd 1911-től haláláig a Budapesti Tudományegyetemen tanított. Munkássága a matematika számos területén meghatározó jelentőségű. Kutatásának fő területei: a Fourier-sorok elmélete, az interpoláció- és a függvényelmélet. A Fourier-sorok analízisén kívül jelentős eredményeket ért el a konstruktív függvénytanban (Fejér-interpoláció és mechanikus kvadratúra) és a komplex függvénytanban. A róla elnevezett Fejér-tétel a Fourier-sorok összegezhetőségére vonatkozik. Riesz Frigyessel kidolgozta a konform leképzések alaptételének legrövidebb bizonyítását.

Körülötte alakult ki a világhírű Fejér-iskola (Csillag Pál, Egerváry Jenő, Erdős Pál, Fekete Mihály, Kalmár László, Lukács Ferenc, Pólya György, Riesz Marcell, Szász Ottó, Szegő Gábor, Szidon Simon, Turán Pál).

„Kívülállónak nem lehet elmondani, hogy milyen volt Fejér Lipót. Óriás volt. Földöntúli vigasztalás a puszta lénye. Aki nem ismerte, az valamit nem tud a világról, és sohasem fogja megtudni.” (Ottlik Géza)

„ Egy alkalommal Fejér Lipót elbeszélte, hogy nagyon szeret háton fekve a mennyezetet nézve gondolkozni. Bejárónője – amíg meg nem ismerte ezt a szokását – eleinte betegnek vélte. Amikor meggyőződött róla, hogy betegségről szó sincs, kifakadt: Az egyetemen leadja azt a pár órát. Ha hazajön, akkor lefekszik és a plafont bámulja. Hát akkor mikor dolgozik a méltóságos úr?

Utolsó, Fejér professzor úrra vonatkozó emlékem 1950 tájáról származik. egy ankét szünetében az idős professzort körülvették régi tanítványai, akik maguk sem tartoztak már a legfiatalabb korosztályba. Megható volt, hogy milyen sok régi tanítványára emlékezett. Egyik őszülő hajú tanárnő megjegyezte: Csak mi tanítványok öregszünk meg, de a professzor úr semmit sem változott. Fejér Lipót így felelt: Igen, kérem, még fiatalnak érzem magam. A múltkor a körúton, a hátam mögött valaki kiabált: Fiatalúr! Fiatalúr! Én kérem, hátranéztem, hátha nekem szólt. – A következő nevetés pedig valóban fiatalos volt.” ( Sain Márton: Matematika-történeti ABC, Tankönyvkiadó, 1978, 89.old.) 

fejer_lipot1.JPGfejer_lipot2.JPGfejer_lipot3.JPGfejer_lipot4.JPG

Szerző: MULTMENTO  2012.08.14. 08:10 1 komment

Címkék: épület temető emléktábla

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr334708293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2012.08.14. 14:42:05

Mindkét történet, amit bemásoltál, kedves, mosolyogtató és bizonyára jellemző. Ugyanakkor nézd meg a sírját ! Az igazán nagy embereknek nem feltétlenül kell óriásira méretezett emlékmű. Fontosabb, hogy az emlékezetünkben sokáig éljenek....
süti beállítások módosítása