Alcím: Képek a Hősök teréről, kicsit másképp
A Földalattin utazva a Kodály körönd előtt a hangosbeszélő bemondja:
— Kodály körönd következik — megállunk, továbbmegyünk.
A mellettem álló gyerek az apjára néz, és mondja:
— Bajza butca bövetkezik — és mosolyog az apjára.
Bajza utca után aztán jön a Hősök tere, de az apja ránéz, és a gyerek szófogadóan mondja, hogy
— Hősök Tere Hövetkezik.
A Hősök terén aztán szinte folyamatosan sok a turista. A földalatti kijárattól kezdve fotózzák a Hősök tere szoborcsoportját. Sőt több ifjú hölgyet látok, akik viccesen úgy állnak, hogy a képen olyannak hasson, mintha a vezérek lovának azt a bizonyos részét simogatnák. Mindent meg kell tenni, egy tartalmas élménybeszámolóhoz.
Én most nem szeretnék ilyen vicces képeket közölni, hisz én nem a sokat fényképezett szoborcsoport miatt mentem a Hősök terére. Ezért mentem, hogy megmutassam, milyen ma az Andrássy út végén álló két palota, melynek csodájára jártak száz éve. Amennyiben a harmincas években nem építik át, a magyar szecessziós épületek gyöngyszemei lennének. Ha eredeti formájukban állnának a turisták sem fordítanának hátat ezeknek az épületeknek. Sajnos ez van, hogy ezeket az épületeket már csak a Zsolnay épületkerámiák Budapesten című könyvből tudom kifotózni.
Akit érdekel, a Babocsay villáról egy kortárs véleményét itt olvashatja: http://www.mke.hu/lyka/09/115-120-villa.htm
Idézet az ajánlott kritikából: Aki aztán a műalkotást megillető érdeklődéssel közeledik az Andrássy-út utolsó villájához, az Árkay Aladár tervezte Babocsay-villához, hirtelen egy sajátos hatás rabja lesz. Azonnal megérzi, hogy itt egy finoman, sőt magyarosan érző, eredeti képekben gondolkozó művész alkotásával került szembe. Halk, de derűs, élénk és kecses ritmusba fogott dallamok szállanak felénk. Megérezzük, hogy itt harmónia keletkezett, mert egy modernül gondolkozó építtető került össze egy, a modern embert megértő építésszel, s e harmóniából szépségek fogantak. Az építtető igen fontos faktor, hogy Ruskinnal szóljak, ez esetben amolyan "emberhez méltón élő ember", akinek nem frázisok kellettek, hanem igazságok s szerencsésen megtalálta azt, aki ez igazságokat a kellő formanyelven fejezze ki. (Dr Lázár Béla, Művészet folyóirat p. 115-120; 1910, 3. szám)
