Annyi blogra kívánkozó témám van még, de mostanában nehezen jön össze egy értelmes bejegyzésre való. Hol fotó nincs, mert rossz az idő, nem  lehet jó fényképet készíteni az épületről.  A restaurálással nem haladok, mert nincs helyem és időm a befejezéshez. Így aztán a kevéske szabadidőmet nyelvtanulással és a szokott bolhapiaci nézelődéssel töltöm. Ezen a hétvégén szerencsémre nem egyedül, hanem régi barátommal mentem kalandtúrára, a bolhára. Barátom több nélkülözhetetlen apróságot vásárolt magának. Biztosan örülni is fog a felesége, ha meglátja a sok antik kacattal teli szatyrot a kezében. Én is megkaptam a szokásos fogadást itthon, és a szemrehányást, hogy megint fölösleges kacatot vásároltam. Én csak egyetlen szerszámot vásároltam, egy amerikánert. Sokan már nem is tudják mi az amerikáner. Mi általános iskolában már tanultuk: „kézi hajtású fogaskerék-áttételes fúró”. A fogaskerék nélküli kézi hajtású a furdancs nevet viselte. Az első fúró, pedig amivel gyakorlati órán fúrhattunk a cigányfúró volt. A gyakorlati foglalkozáson egy falikaros lámpát kellett készítenünk lemezből és vaspálcából. Elektromos gépeket nem használhattunk hozzá, így a lemezt amerikánerrel fúrtuk át. Ráadásul egy olyan hangulatlámpát készítettünk, amelyiken, a hengeres lemezen sok-sok különböző méretű lyuk volt, amin keresztül jött a fény. Megszenvedtünk a sok lyukkal. Kár, hogy már nincs meg az a negyven évvel ezelőtt készített lámpám. Most olyan szívesen megmutatnám.

Van viszont most ez az amerikánerem. Ilyet eddig még nem láttam. Nekünk az iskolában a lemezházas verzió volt, amelyben a hajtott fogaskerekek nem látszottak. Ennél a darabnál nagyon jól látszanak a fogaskerekek, és szépek is. Külön kuriózum, hogy a bakelit nyele üreges, így néhány fúrószár mindig van nálunk, ha fúrni viszem. Barátommal töprengtünk azon, hogy vajon hol készülhetett. Aztán a markolatának a végében a „Цена 4 рубля” nem hagyott kétséget, hogy ez az amerikáner csak a nagy Szovjetunióban készülhetett.