Egyre több magyarországi német településen van tájház. A vértestolnai tájházat a faluban nem jelzi semmi, csak az udvaron álló régi szekér miatt gondoltuk, hogy ezt régi házat nem családi háznak, vagy nyaralónak használják. A ház zárva volt, és hiába kerestünk gondnoki elérhetőséget, azt nem találtunk semmiféle formában a házon. Szemközt egy kis vegyesbolt volt, gondoltam megkérdem ott, hogy milyen módon lehet bejutni. A boltban aztán rögtön mondták is, hogy kinél a kulcs, és hol találjuk meg. Tíz perc múlva aztán be is mehettünk a tájházba.
A ház a magyarországi németek telepes házainak egyik jellemző formája. Itt is látszik, mint a német parasztházaknál jellemzően, hogy az istállóépületet egybe építették a lakórésszel. A német gazdák legfontosabb vagyontárgya az állatállománya volt, ezért azokhoz hóban, esőben, éjszaka is gyakran ment. Itt is csak néhány lépésre volt a fekhelytől az istálló.
Gondolom a szekeret senkinek sem kell bemutatni.
A reggeli üdvözlő falvédő. Nálunk a mosdólavór fölött volt ilyen. Érdekes, hogy itt a felkelőt egy német népviseletbe öltözött horgász köszönti. A horgászon a klumpa ugyan olyan forma, mint Baranyában.
Csendélet a „ház gazdaasszonyával”.
A faszenes vasalót sokat használhatták. Jól látszik, hogy dróttal javítva is használták tovább.
A tisztaszoba vetett ágyai. Jól látszik, hogy földpadlós. Már csak egy „vizes nyolcas” hiányzik a padlóról.
Első világháborús emléktabló és képek ebből a korból.
A terített asztal. A gondnok megengedte, hogy megnézzük az étkészlet darabjainak a fenékjegyét. A tányérok barokk szélű Zsolnay tányérok a 30-as évekből. A leveses tál Tatai Fischer a XIX. századból.
Szentképek az étkező sarok faláról.
Ónémet tükör, eredeti csiszolt betéttel.